25 ezren tapsolták a másságát felvállaló futballistát

2013.05.27. 17:27
null
Rodgers nagy nyomástól szabadult meg, miután bevallotta, hogy meleg (Fotó: Action Images)
Meleg fogadtatásban részesült az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságba (röviden: MLS-be) három hónapos kihagyás után visszatérő Robbie Rogers, aki az Egyesült Államok történetének első vállaltan meleg labdarúgója.

Rogers vasárnap (magyar idő szerint hajnali 6 órakor) debütált a Los Angeles Galaxy együttesében, David Beckham korábbi egyesületénél szombaton jelentették be leigazolását. A szexuális másságát a nagy nyilvánosság előtt februárban vállaló, ezzel egy időben visszavonulását is bejelentő Rodgerst a Seattle Sounders elleni bajnoki találkozó 77. percében cserélték be, 4–0-s Galaxy-vezetésnél. A négy találatból hármat az ír Robbie Keane szerzett, igaz, kettőt büntetőből.

Rogers pályára lépésének pillanatában mind a 24811 néző felállva tapsolt, vezetéknevét kórusban skandálták. A kamerák és fotósok már a mérkőzés előtt és a cserepadon ülve is kiemelt figyelmet szenteltek személyének, kis túlzással többször mutatták, mint a pályán lévőket.

Korábban egy másik tengerentúli sportoló, a Washington Wizards kosarasa, Jason Collins is bevallotta, hogy meleg – ő az amerikai major ligák első aktív játékosa, aki nyíltan vállalta a homoszexualitását.

Legfrissebb hírek

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Gazdagék megnyerték az első meccsüket a Ligák Kupája idei sorozatában

Minden más foci
2026.08.05. 06:53

Videó: Lewandowski előbb távolról, utána közelről talált be – az első góljai az MLS-ben

Minden más foci
2026.08.02. 11:13

Sallói lövését még kivédte a kapus, de a kipattanóból jött a torontói gól

Légiósok
2026.08.01. 07:44

Hét gól, Szon Hung Min-dupla és számtalan ügyességi játék – ilyen volt az idei MLS All Star-mérkőzés

Minden más foci
2026.07.30. 12:15

Messi másfél héttel a vb-döntő után edzésbe állt – videó

Minden más foci
2026.07.30. 09:31

Pintér Dánielt nem engedte el az Inter Miami az amerikai U20-as válogatotthoz

Minden más foci
2026.07.23. 19:26

Gazdag gólja kevés volt, kikapott a Columbus

Légiósok
2026.07.23. 07:30