Beckham a Chelsea korábbi kapitányával nézte meg fia első meccsét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.30. 20:15
null
Beckham élőben nézte meg Brooklyn bemutatkozását a QPR utánpótlásában (Fotó: dailymail.co.uk)
Még csak most vonult vissza David Beckham, de máris egy újabb Beckham ostromolja a futballvilág kapuit. Az angol válogatott középpályásának fia, Brooklyn hivatalosan is bemutatkozott a Queens Park Rangers U14-es csapatában, és így megtette első lépését a profi futballistává válás rögös útján. Nagy esemény ez, amelyet David sem akart kihagyni.

A 115-szörös angol válogatott középpályás a többi szülővel együtt az oldalvonalról követte, amint fia, és a QPR U14-es együttese 2–0-s vereséget szenved a rivális Charltontól. A büszke apukák között nem Beckham volt az egyetlen ismert arc. A Chelsea korábbi csapatkapitányának, a 2006-ban visszavonult Dennis Wise-nak ugyanis szintén a QPR utánpótlását erősíti a fia.

Brooklyn Beckham édesapja nyomdokaiba lépne (Fotó: dailymail.co.uk)
Brooklyn Beckham édesapja nyomdokaiba lépne (Fotó: dailymail.co.uk)

A már 13 esztendős Brooklyn egyébként a dailymail.co.uk szerint csakúgy, mint édesapja, a középpálya jobb oldalán kezdett a találkozón, és remekül játszott a vereség ellenére.

Rohan az idő, a kis Brooklyn már nem is olyan kicsi (Fotó: dailymail.co.uk)
Rohan az idő, a kis Brooklyn már nem is olyan kicsi (Fotó: dailymail.co.uk)
Legfrissebb hírek

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
Tegnap, 17:39

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20

Tekvondó: Olimpiai Reménységek Versenyét rendeznek Békéscsabán

Utánpótlássport
2026.02.01. 17:04
Ezek is érdekelhetik