Ha egy üzlet beindul: az Arsenal Beckhamet igazolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.12. 15:26
null
Romeo nem titkolja, nem kér a Manchester Unitedből (Forrás: Who Ate All the Pies)
A Premier League-ben szereplő Arsenal együttese az átigazolási szezon bezártával is folytatja az erősítést: a londoni klub leigazolta Beckhamet, no nem a tavasszal visszavonult Davidet, hanem tízéves fiát, Romeo James Beckhamet.

 

A köztudottan Arsenal-szurkoló Romeo, aki papája nyomdokait – több fronton is – követve már modellkarrierjét is elkezdte építeni, a legutóbbi Premier League-fordulóban az Emirates Stadionban tekintette meg az 1–0-s hazai győzelemmel végződő Arsenal–Tottenham észak-londoni derbit, ahonnan Instagram-profiljára is posztolt egy képet: „Egy nap az Arsenal játékosa leszek” – írta a kép mellé. Úgy tűnik, már sejtett valamit.

Angol források szerint a mérkőzés után személyesen is találkozott Arsene Wenger menedzserrel, akitől egy a nevével ellátott mezt is kapott ajándékba.

Romeo akadémiai szerződése értelmében egy évre kötelezte el magát az „ágyúsok" fiataljaihoz.

Az Arsenal edzőközpontja nem lesz ismeretlen a Beckham családnak, hiszen a korábban a Manchester United, a Real Madrid, a Milan és a Los Angeles Galaxy mezét is viselő David Beckham ez év januárjában, mielőtt csatlakozott volna a Paris Saint-Germainhez, edzett már az Arsenallal, hogy klub nélkül is megfelelő fizikai állapotban tartsa magát.

Romeo bátyja, a négy évvel idősebb Brooklyn mindeközben a QPR labdarúgó-akadémiáján tréningezik, ám hivatalosan nem tagja a szintén londoni klub utánpótlásának.

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Megszenvedett a Sunderland ellen, de továbbra is hibátlan az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.09.12. 23:05

De Bruyne a kritikusoknak: Nem tudom, mit vártok, én ez vagyok

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 14:45