A Maradona, Platini kettőssel ostromolhatta volna Európát az Arsenal

2013.10.03. 11:30
null
Vélhetően a pályán is remekül megértette volna egymást a Maradona, Platini kettős (Fotó: Reuters)
Egy most előkerült, a 80-as évek elején megjelent angol cikk szerint Diego Maradona a Barcelona helyett kis híján az Arsenalba szerződött a Boca Juniorstól 4 millió fontért. Sőt Michel Platini is a londoniaknál folytathatta volna.

 

David Lacey 1982 márciusának elején íródott beszámolója szerint az „ágyúsok” már tárgyaltak is az argentin zsenivel, aki végül mégsem igazolt Londonba, helyette a Barcelonát választotta még az év júliusában, 7 millió fontért.

A londoniak iránti tiszteletét egyébként sosem leplezte Diego, pár évvel ezelőtt még be is vallotta, hogy az Arsenal érdeklődött iránta.

„Nagy rajongója vagyok az Arsenalnak, még a meccseikre is kijárok, ha Angliában vagyok. Emlékszem, amikor még csak tizenkilenc éves voltam, megpróbáltak leigazolni pár csapattársammal együtt. Az ügylet ugyan nem jött össze, de néha még most is eszembe jut, hogy mi lett volna, ha rábólintok az ajánlatukra” – nosztalgiázott Maradona a The Sunnal készült interjújában.

További érdekesség, hogy az „ágyúsok” akkori menedzsere, Terry Neil is elismerte, hogy szerződtetni akarta az argentint, sőt, még azt is hozzátette, hogy Michel Platinit is sikerült majdnem leigazolniuk, de a francia középpályásért végül az utolsó pillanatban jobb ajánlatot tett a Juventus.

Az évek persze mindig formálják az emlékeket, így nem tudhatjuk, mi is történt valójában, de azért érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mire ment volna Maradonával és Platinivel a kezdőben az Arsenal.

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Megszenvedett a Sunderland ellen, de továbbra is hibátlan az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.09.12. 23:05