KING

Kicsit olyanná váltunk kapitányunk visszavonulásának tegnapi bejelentése után, mint az Elvis-hitűek Egyházának tagjai: mi is azt mantrázzuk, hogy a Király él. A különbség persze az, hogy nekünk nemcsak képletesen van igazunk, hiszen Ledley nem csupán életművén keresztül él és virul, hanem hús-vér valójában. Mindössze annyi történt, hogy az a fránya, porcnélküli bal térd végül olyan rossz állapotba került, hogy már a hosszú évek alatt számtalan meccset iszonyú fájdalmak között végigküzdő legendánk sem érezte magát képesnek a tőle megszokott, bázisugróknál is tériszonyt okozóan magas színvonal szavatolására.

Az utóbbi pár évben King mitikus lénnyé vált a Spurs-szurkolók számára. Mint egy időnként el-eltűnő, de mindig visszatérő varázsló, aki megjelenik a csata napján és megfizethetetlen magabiztosságot kölcsönöz a bajtársainak. Valóban sokkoló volt a javulás a védekezésünkben, ha Ledley a pályán volt. Nem számított, hogy a szeleburdi, lúdtalpas Dawson, az eleinte elszabadult hajóágyúként közlekedő Kaboul, a komoly koncentrálási kihívásokkal küzdő Bassong, vagy éppen a testmagasságon kívül sok egyebet nem kínáló Gardner volt mellette - ő mindegyikükből kihozta a maximumot. Mellette úgy tűnt minden partner szilárd védőnek, hogy a King által képviselt hatalmas minőségbeli fölény is egyértelműen látszott.

Olyan mentéseket tudott előhúzni a kalapjából, amiket a góloknál is tovább emlegettek meccs után. Öröm volt nézni a játékát, az elegancia és könnyedség ami sugárzott a mozdulataiból még hihetetlenebbé tette a tényt, hogy évek óta fajdalmak közepette, porcok nélküli bal térddel focizott. 315 meccsén több gólt szerzett mint ahány sárgalapot kapott - pedig összesen tíz alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját -, és sosem állították ki.

Tizennégy éves korában csatlakozott a Spurs-höz, a felnőtt csapatban 1999-ben mutatkozott be, és ekkortól kezdve tizenhárom éven keresztül volt a csapat egyik legmeghatározóbb embere. Még lehetett volna legalább öt nagyon jó éve a topon. Ám a tény, hogy a lehetséges 700-800 helyett "csak" 315 alkalommal léphetett pályára nem kisebbíti legenda-státuszát.

Szezon végén lesz King búcsúmeccse - a pontos időpont és az ellenfél kiléte még kérdéses, de Levy megígérte, hogy mindent megtesz a legtökéletesebb, legmegfelelőbb rendezvény érdekében. Klubelnökünk nagyon nagyra tartja Ledley-t - ismerjük mennyire kíméletlen tud lenni, ha a Klub pénzügyeit kell felelősségteljes keretek között tartani, ám King nálunk magasnak számító fizuját úgy sem kifogásolta, hogy az utóbbi időkben évi 20 meccs már kivételesen jónak számított kedvenc védőnktől. King a visszavonulása után sem hagyja el a Klubot ezentúl egyfajta nagykövetként számít a csapat a szolgálataira, és a Spurs Foundation-nel is folytatni fogja a munkát, amelyet már évekkel ezelőtt elkezdett.

Egyre másra születnek a méltató cikkek, posztok - és a mi blogunkon is lesz még bejegyzés Deadly Ledley tiszteletére. De addig is ajánlanék egy kis aktuális olvasnivalót: a Guardian cikke a tárgyilagos megközelítésű irományok közül emelkedik ki, míg a DearMrLevy blog posztja minden tekintetben nyerő, itthonról pedig íme king_aranarth tömör, de könnyes megemlékezése.

LONG LIVE THE KING!

COYS!

WonderWoman_ díjnyertes videója legendánkról: