
Archiv cikkek
2005.05.21. 21:30
Portóban biztosan ünnepelnek
Nem egészen egy hét alatt másodszor hangol futballünnepre Portugália, és szemben a szerdai, a Sporting által elvesztett UEFA-kupa-döntővel, vasárnap biztosan megáll az élet az országban, hiszen eldől a bajnoki cím sorsa. Jelenleg a Benfica áll a legjobban, de a címvédő Portónál az egyszerre kezdődő mérkőzések lefújásának pillanatáig nem adják fel a reményt.

Archiv cikkek
2005.04.28. 22:31
Romário: búcsú a válogatottól
Noha nem is olyan rég egyszer már hivatalosan is visszavonult, a legendás Romário újabb búcsúmérkőzésen jutott túl, sőt, a legutóbbit azért nem játszhatta végig, mert időben el kellett indulnia a következő "utolsó" mérkőzésére. És ezzel csak a válogatottal ápolt kapcsolatáról ejtettünk szót, klubszinten még csak tervezi a látványos elköszönést.

Archiv cikkek
2005.04.04. 21:11
Már célba ért a Sao Paulo
A világ legnagyobb katolikus államában a Szentatya halála miatt csak visszafogottan ünnepelt a két legfontosabb állami bajnokság győztese, a Sao Paulo és a Fluminense. Utóbbinál ráadásul csak részsikernek örülhettek, a két etapból álló riói tornán a Flu ugyanis a második kört, a Taca Riót nyerte meg, az állami bajnoki címhez a nagydöntőben a Taca Guanabara győztesét, a Volta Redondát kell még két vállra fektetnie Abel Braga alakulatának. A Sao Paulót azonban már senki sem tudja behozni a paulistáknál.
27
/
46
