profile

Hornyák Balázs utanpotlassport.hu

345 Cikk
Utánpótlássport
2024.06.04. 18:27

Kosár: Puskás Kadosával az élen értek fel a csúcsra a Honvéd kadétjai

A döntőben nagy csatában felülmúlva a Vasas Akadémia csapatát, végül a Budapesti Honvéd lett a bajnok a kadét fiú kosarasok között. Az aranyérmes együttes legjobbja, a csapatkapitány Puskás Kadosa elmondta, nagyon akarták a győzelmét, és szerinte a szív diadala volt ez a siker.
Utánpótlássport
2024.06.03. 19:42

Kosárlabda: a Csata DSE serdülő leányai elbírták az esélyesség terhét

A döntőben a Győr csapatát magabiztosan legyőzve a Csata DSE szerezte meg a bajnoki címet a serdülő leány kosarasok országos döntőjében. A finálé legértékesebb játékosának (MVP) megválasztott Székely Liát kérdeztük a bajnokcsapatból.
Utánpótlássport
2024.06.01. 19:37

Tenisz: fontos fokmérő a Grand Slam-torna, de nem az egyetlen

Vasárnap magyar teniszező nélkül kezdődik meg a Roland Garros juniortornája. Mit jelent ez a hazai utánpótlásra nézve? Netán visszaesőben vannak a magyar fiatalok nemzetközi szinten? A két szakági utánpótlásért felelős szövetségi edző, Kisantal Péter (fiú) és Gulyás Istvánt (leány) adott helyzetértékelést érdeklődésünkre.
Utánpótlássport
2024.05.31. 09:01

Kosár: Toman Zsófi sikeres nővérei nyomdokaiban járva lépdel előre

A Csata DSE 14 éves kosárlabdázója, Toman Zsófi nem csak a saját korosztályában, a serdülők között alkot maradandót, hanem a nála két évvel idősebbek, a kadétok mezőnyében is, ugyanis nemrég oroszlánrészt vállalt abban, hogy csapata bajnoki címet ünnepeljen az U16-os korosztályban. Ezzel is követve három korosztályos válogatott nővére (Petra, Dóra és Réka) példáját, akik az utánpótlássikerek után most már mindannyian az NB I/A-csoportban bontogatják szárnyaikat.
Utánpótlássport
2024.05.30. 14:23

Cselgáncs: Kriza Anna kiváló formában tért vissza nemzetközi porondon

Térdsérüléséből visszatérve fél év után versenyzett újra nemzetközi szinten a 21 éves Kriza Anna, aki rögtön győzelemmel jelentkezett, ugyanis megnyerte a boszniai felnőtt Európa-kupa-versenyt. A Budapesti Honvéd fiatal dzsúdósa elmondta, idei fő célja, hogy az U23-as Európa-bajnokságon érmet szerezzen.
Utánpótlássport
2024.05.28. 17:56

Asztalitenisz: a sérülés sem állította meg Fazekast az U13-as Eb-n

A 11 éves Fazekas Lizett megismételve tavalyi teljesítményét bronzérmes lett egyesben az U13-as asztaliteniszezők bukaresti Európa-bajnokságán. Az edző-édesapa, Fazekas Péter elmondta, Lizett tavasszal sokáig sérüléssel bajlódott, így ennek fényében a harmadik helyével minden előzetes várakozást felülmúlt.
Utánpótlássport
2024.05.19. 19:45

Kosár: Halasy Enikő nem ijedt meg a felelősségtől az U16-os döntőben

A Csata DSE 12 éves kosárlabdázója, Halasy Enikő – elsőéves serdülőkorúként – remekelt a kadét leánybajnokság döntőjében, és a mezőny legjobbjaként a finálé legértékesebb játékosának (MVP) is megválasztották a nála három évvel idősebbek mezőnyében.
Utánpótlássport
2024.05.18. 09:10

Úszás: a sikeres pécsi elődök nyomdokaiba lépne Hartmann Máté

Az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás és a váltóban vb-ötödik, a párizsi olimpiára készülő Jászó Ádám nyomdokaiban járva jelenleg a 18 éves Hartmann Máté a pécsi úszósport legnagyobb utánpótláskorú reménysége. A nyílt vízen két évvel ezelőtt ifjúsági vb-bronzérmes ígéret edzője, Túrós Máté elmondta, idén tanítványa ismét nagyot alkotna a korosztályos világversenyeken.
Utánpótlássport
2024.05.17. 10:23

Kosár: Rátgéber László szerint kiemelkedő karaktereket kell nevelni

Rátgéber László, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai vezetője, a sportág legendás – egyebek mellett Euroliga-győztes és kilencszeres magyar bajnok – edzője úgy látja, hiányzik az átfogó, egységes szemlélet a hazai utánpótlás-nevelésben.
Utánpótlássport
2024.05.13. 14:35

Kosárlabda: a Csata kadét leányai nagy utat jártak be a bajnoki címig

A Csata DSE csapata meggyőző játékkal nyert a BEAC-Újbuda elleni fináléban, és ezzel bajnoki címet ünnepelhetett a kadét leány kosarasok szekszárdi országos döntőjében. Tursics Krisztián vezetőedzőt kérdeztük a diadal kapcsán.
Utánpótlássport
2024.05.11. 20:02

Cselgáncs: Mamira Luca versenyről versenyre jobb formában

A 19 éves cselgáncsozó, Mamira Luca (52 kg) az elmúlt hetekben a junior Európa-kupa-sorozat podgoricai, lignanói és rijekai állomásán is dobogóra állhatott, és mindeközben hazai porondon az U23-as és a junior országos bajnokságot is megnyerte.
Utánpótlássport
2024.05.10. 19:50

Röplabda: Jámbor Cecília a nagyválogatottban is bizonyítaná fejlődését

A hazai leány röplabda-utánpótlás egyik legnagyobb reménysége, Jámbor Cecília 18 éves korára már háromszoros felnőtt magyar bajnoknak mondhatja magát a Vasas Óbuda színeiben. A fiatal szélső ütőre már nem csak az U20-as válogatottban számítanak rendszerint, hanem a felnőtt nemzeti együttesben úgyszintén, így várhatóan a közelgő Ezüst Európa-liga-meccseken is láthatjuk őt játszani.
Utánpótlássport
2024.05.09. 20:25

Kosár: Flasár Zalánnak sikerült szintet lépnie, és MVP-címmel zárni

Az elmúlt évek bajnoki címei után a Soproni Sportiskola junior kosárlabdacsapata idén ezüstérmet szerzett a korosztályos bajnokságban. Az újabb remek szereplésben kulcsszerepet vállalt az U18-as válogatott Flasár Zalán, akit a bajnoki finálé legértékesebb játékosának is megválasztottak.
Utánpótlássport
2024.05.08. 08:51

Jégkorong: mi kellene az újabb szintlépéshez?

Ismét feljutott az A-csoportba a felnőtt jégkorong-válogatott, miután megnyerte a bolzanói divízió I/A-világbajnokságot. De hol tart nemzetközi szinten a hazai utánpótlás? A fehérvári FEHA19 szakmai igazgatóját, Kovács Csabát és a BJA felnőttcsapatának vezetőedzőjét, Kangyal Balázst – a két korábbi kiváló játékost – kérdeztük arról: mit kellene tenni a hátországban ahhoz, hogy a magyar jégkorongsport hosszú távon is megragadjon az elitben?
Utánpótlássport
2024.05.07. 14:15

Jégkorong: Nemes Márton valóra vált álomként élte meg a feljutást

Egyetlen utánpótláskorúként a 18 éves Nemes Márton is tagja lehetett annak a felnőtt jégkorong-válogatottnak, amely megnyerte a bolzanói divízió I/A-világbajnokságot, és feljutott az elitbe. A fiatal támadó elmondta, nem is kívánhatott volna magának ennél szebb első vb-szereplést a „nagyok” között.
Utánpótlássport
2024.05.02. 16:00

Jégkorong: Mozolai Berta jövőre már az A-csoportban bizonyítana

Mások mellett a 17 éves Mozolai Berta is kivette a részét a felnőtt női jégkorong-válogatott divízió I/A-csoportos világbajnokságon elért sikeréből, ugyanis a magyar csapat a második helyen zárt a második vonalban Klagenfurtban, s ezzel ismét feljutott az A-csoportba.
Utánpótlássport
2024.05.01. 20:33

Cselgáncs: Szeleczki Szabina újra megtalálta régi önmagát

A Budapesti Honvéd ifjúsági Eb-bronzérmes cselgáncsozójával, Szeleczki Szabinával (18) annak apropóján beszélgettünk, hogy a tavalyi, kevésbé jól sikerült éve után remek formában kezdte az idei junior Európa-kupa-szezont: a döntőig menetelt és ezüstérmes lett a lignanói állomáson.
Utánpótlássport
2024.04.27. 17:03

Jégkorong: Árkovics Bálint mindig az arany középutat keresi edzőként

A hónap utánpótlásedzője díj márciusi kitüntetettje, az Újpest U20-as jégkorongcsapatával osztrák bajnoki címet nyerő Árkovics Bálint arra törekszik, hogy partneri, bizalmi kapcsolatot alakítson ki a játékosaival, mivel a hitvallása szerint csak így tudnak közösen fejlődni és sikeresek lenni.
Utánpótlássport
2024.04.26. 13:40

Kosárlabda: jó úton az oroszlányi fiatalok az újabb nyolcas döntő felé

Az élen álló nagy akadémiák árnyékában az MVM-OSE Lions U16-os fiú kosárlabdacsapata is kifejezetten jól szerepel a korosztályos bajnokságban. Az oroszlányi együttes jelenleg a hatodik helyen áll a rájátszásban, amely azt jelentené, hogy Gurszky Gergő tanítványai egyenes ágon bejutnának az évad végi országos döntőbe.
Utánpótlássport
2024.04.24. 20:28

Tenisz: Kincses Kolos a Harvardon tanulva jutna el a profi karrierig

A hazai fiúutánpótlás legígéretesebb teniszezője, a 17 éves Kincses Kolos sportösztöndíjat nyert el az amerikai elitegyetemen, a Harvardon. A tavalyi U16-os európai Masters-versenyt megnyerő fiatal ugyanakkor a tanulás mellett sem szeretne lemondani profi álmairól, és a tengerentúlon fejlődve jutna el a világ legjobbjai közé.

6

/

18