Kerékpársport: Takács Zsombor már országúton is bontogatja szárnyait

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
2024.06.21. 15:03
null
A hegyikerékpárban U17-es Eb-harmadik, míg terepkerékpárban U19-es Eb-ezüstérmes Takács Zsombor (18) immár országúton is mind jobb eredményekkel véteti észre magát.

Mint arról korábban beszámoltunk, az MBH Bank Cycling Team 18 esztendős bringása, Takács Zsombor végzett az élen összetettben az Olaszországban rendezett Giro del Friuli Venezia Giulia elnevezésű, rangos juniorkörversenyen. Ugyanakkor nem ez volt a magyar fiatal egyetlen igazán figyelemre méltó eredménye idén országúton: a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárába tartozó, első kategóriás Giro di Primavera egynapos viadalon az előkelő negyedik helyet szerezte meg. Takács nevét korábban elsősorban a hegyi-, illetve a terepkerékpárszakágban ismerhettük meg, ugyanis amíg a mountain bike-ban korosztályos Európa-bajnoki bronz-, addig cyclo-crossban junior Eb-ezüstéremmel büszkélkedhet. 

„Egyértelmű szándékom volt, hogy szeretnék nagyobb hangsúlyt fektetni az országúti szakágra is. 

Azonban ami talán ennél is fontosabb: egyetlen egyszer sem éreztem azt, hogy alulteljesítettem volna a saját mércémhez képest" – mondta az Utánpótlássportnak Zsombor, aki a tavalyi elsősége után szerdán ezüstérmes lett a juniorok egyenkénti időfutam országos bajnokságán a győztes Hancz Tamás mögött.​​​​​​

Takács hozzátette, jelenleg nem egyetlen nagy cél vagy kiemelt verseny lebeg a szeme előtt.

„Kisebb célokban gondolkozom, és szeretnék lépésről lépésre haladni. Következő állomásként a jövő héten szeretném megnyerni a junior magyar bajnokságot mezőnyversenyben.

Tavaly sajnos rosszul sikerült mindkét világverseny, így egyelőre nem tudom pontosan, milyen elvárásokkal álljak hozzá az Eb-hez, illetve a vébéhez. A legjobb tíz közé kerüléssel alapvetően már elégedett lennék mindkettő esetén."

(Kiemelt képen: Takács Zsombor Fotó: Vígh Attila/MBH Bank Cycling Team)

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ezüstérmes az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
15 órája

Kosárlabda: továbbra is veretlen az U20-as férfiválogatott az Eb előtt

Utánpótlássport
15 órája

Vízilabda: Montenegrótól is kikapott az U18-as válogatott

Utánpótlássport
16 órája

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
19 órája

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Rajongás – Morvai Katalin publicisztikája

Kerékpár
2026.06.28. 23:54

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Takács Zsombor hatalmas szólóval győzött Pannonhalmán

Kerékpár
2026.06.28. 19:10
Ezek is érdekelhetik