Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

KAISER TAMÁSKAISER TAMÁS
2026.02.24. 22:42
null
Gyulay Zsolt örömmel tudatta, megújul a tatai edzőtábor (Fotó: Árvai Károly)
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a tatabányai, immár hatodik Sportinfón értékelte a vasárnap véget ért téli olimpiát, azon belül is a magyar csapat szereplését. Gyulay Zsolt az NSO Tv kérdésére azt is elárulta, szerinte mely téli sportágakban lehet éremesélyünk a következő ötkarikás játékokon, de természetesen szóba került a tatai edzőtábor fejlesztése is.

„Az előzetes várakozásnak megfelelő volt – jelentette ki Gyulay Zsolt, a MOB elnöke arra a kérdésre válaszolva, hogyan értékeli a magyar sportolók szereplését a milánói-cortinai téli olimpián. – Pontosan tudtuk, hogy a short track csapatunk – nyilván a Liu testvérek kiválásával – meggyengült, aztán még sérülések is gyengítették, így beugrók jöttek, fiatalok. Fiatal csapatunk helytállt, reméljük, hogy négy év múlva a franciaországi olimpián eredményesebbek lesznek ezzel a tapasztalattal. És hát a műkorcsolyapárosunk negyedik helyezése is lehetett volna bronzérem, de ez pontozásos sportág. Összességében az lett, amit vártunk, tudtuk, hogy nem számolhatunk éremesővel, viszont akik a magyar színeket képviselték, tisztességesen helytálltak.”

A Sportinfó 2026 hatodik állomásán egyebek mellett szóba került a tatai sportkomplexum, illetve egészen pontosan az olimpiai edzőtábor felújítása is. Gyulay Zsolt bízik benne, hogy ha Los Angelesre még nem is, de Brisbane-re már ott készülhetnek a magyar olimpikonok.

„Én 1981-ben voltam ott, akkor készültem ott először, mint ifiválogatott. Azóta nem történt nagyobb fejlesztés a tatai edzőtáborban, ám most nagy örömmel tudattuk itt, hogy elkészültek a tervek, és remélhetőleg nagyon sok sportágnak fog majd otthont adni, nagyon sok olimpiai sportágnak! A tatai olimpiai központ újjá fog éledni, és fel lesz újítva!” – ígérte meg Gyulay Zsolt.

Egyéb egyéni
2026.02.24. 20:07

Új uszoda és curlingcsarnok épülhet Tatabányán

74.7 milliárd forintot fordítottak Komárom-Esztergom vármegye sportjára az elmúlt másfél évtizedben.

 

Legfrissebb hírek

„Ezek olyan értékek, amiket nem szabad elengedni” – összefogás a magyar sportért

Egyéb egyéni
2026.04.03. 21:59

Schmidt Gábor: A „gyémántcsiszolók” és a „gyémántbányászok” munkáját is segítjük

Egyéb egyéni
2026.04.02. 20:42

Több mint kétszázmilliárdos támogatást kapott Pest vármegye sportja

Egyéb egyéni
2026.04.01. 21:47

Schmidt Ádám: A magyar sport soha nem volt olyan kegyelmi állapotban, mint 2011 óta

Egyéb egyéni
2026.03.30. 21:57

A Hungaroring Sport Zrt. lett a MotoGP és a Superbike-vb magyar futamának promótere

Egyéb autó-motor
2026.03.30. 17:32

„A jelenleginél jobb sportolási lehetőséget nem tud biztosítani senki” – összefogás a magyar sportért

Egyéb egyéni
2026.03.29. 16:27

Rengeteget fejlődött a sportélet Pécsen az elmúlt években, de vannak még feladatok

Egyéb egyéni
2026.03.25. 21:17

Mérföldkőnek számító új központi vízilabda-akadémia létesül Szolnokon

Vízilabda
2026.03.24. 13:51
Ezek is érdekelhetik