Kettős svéd siker a női síatlonversenyen

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2026.02.07. 14:04
Maddie MeyerFrida Karlsson majdnem egy percces előnnyel előzte meg honfitársát, Ebba Anderssont (Fotó: Getty Images)
A milánói-cortinai téli olimpia második éremkollekcióját a női sífutók 10+10 kilométeres síatlon versenyszámában osztották ki. Kettős svéd siker született: Frida Karlsson győzött Ebba Andersson és a norvég Heidi Weng előtt.

Hetvenen vágtak neki a 20 kilométernek, s közülük a klasszikus résztáv felénél négyen szakadtak el: három svéd – Ebba Andersson, Jonna Sundling és Frida Karlsson –, valamint a norvég Astrid Slind. Sundlingnak azonban idővel gondjai lettek és 8 kilométernél már leszakadt 8 másodperccel.

A léccserénél, azaz fél távnál Sundling hátránya több mint fél percre nőtt, sőt, ekkor már az üldözők is beérték őt. A szabad stílusú szakasz elején aztán Slind is kezdett fáradni (ami azért nem meglepő, mert ő elsősorban a klasszikus stílusban erős) – pillanatok alatt 20 másodperces hátrányba került –, így innentől kezdve kétesélyessé vált a verseny. A táv kétharmadánál aztán Karlsson Anderssontól is el tudott lépni, amivel gyakorlatilag eldőlt az arany sorsa. A bronzé azonban nem, mert az üldözők közül a norvég Heidi Weng előbb beérte honfitársát, majd meg is előzte. Karlsson utcahosszal, majdnem egyperces előnnyel nyerte meg az aranyat, Andersson fél perccel előzte meg Wenget, aki hasonló különbséget vert az üldözőkre.

TÉLI OLIMPIA, MILÁNÓ–CORTINA 2026
SÍFUTÁS
Női 10+10 km-es síatlon
1. Frida Karlsson (Svédország) 53:45.2 perc
2. Ebba Andersson (Svédország) +51.0 mp hátrány
3. Heidi Weng (Norvégia) +1:26.7 perc hátrány
4. Nadja Kälin (Svájc) +1:51.5
5. Kerttu Niskanen (Finnország) +1:54.0
6. Astrid Slind (Norvégia) +1:56.1

 

Legfrissebb hírek

Japán ellen nyertek először a németek a női olimpiai jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
50 perce

A svájci női jégkorongozóknál is felbukkant a norovírus

Téli olimpia 2026
2 órája

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
2 órája

Hatodszor is nyert a britek curling vegyes párosa a milánói-cortinai olimpián

Téli olimpia 2026
3 órája

Milánó-Cortina 2026: az első nap – infóközpont

Téli olimpia 2026
5 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
16 órája

A svájciak bírták jobban idegekkel, szétlövéssel győztek a csehek ellen

Téli olimpia 2026
22 órája

Téli olimpia: tovább menetel a brit és az amerikai curling vegyes páros

Téli olimpia 2026
22 órája
Ezek is érdekelhetik