Feltörekvőben a norvégok

K. J.K. J.
2003.12.20. 21:21
Címkék
Bár még nagyon az idény elején járunk, úgy tetszik, új erőre kap az évek óta lesajnált norvég síugrósport, legalábbis az elmúlt hetek történéseiből kiindulva: a rutinosnak számító Roar Ljökelsöj két héten belül már a második Világkupa-viadalát nyerte meg, és kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően az összetett pontversenyben is átvette a vezetést.
Rajta kívül további két norvég verekedte be magát az első hatba Engelbergben, Björn Einar Romören a hatodik helyre volt jó, a Kuusamóban győztes Sigurd Pettersen pedig a negyedikre, hála a második sorozatban bemutatott, új sáncrekordot jelentő, 137.5 méteres ugrásának.A pontversenyben eddig vezető, Vk-címvédő lengyel Adam Malysz csak a kilencedik lett a végelszámolásnál, aminek következtében az első helyről a harmadikra csúszott vissza, Ljökelsöj és a finn Janne Ahonen mögé. Világkupa-verseny, Engelberg
Nagysánc (K120): 1. Roar Ljökelsöj (norvég) 258.6 pont (128.5 méter, 136), 2. J. Ahonen (finn) 251.4 (128.5, 134.5), 3. Höllwarth (osztrák) 251.3 (126.5, 134.5), 4. Pettersen (norvég) 251.1 (127, 137.5), 5. Hannawald (német) 250.8 (127.5, 133.5), 6. Romören (norvég) 236.9 (124, 131.5)
A Vk élcsoportja (5 verseny után): 1. Roar Ljökelsöj 288 pont, 2. J. Ahonen 268, 3. Malysz (lengyel) 240, 4. Pettersen 206, 5. Lindström (finn) és Kiuru (finn) 176-176, 7. Hannawald 172
Következik: ma ismét Engelbergben rendeznek versenyt
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája