Mazét ünnepelte Maribor

L. Á.L. Á.
2005.01.22. 22:41
Címkék
Ami nem sikerült a horvát Janica Kostelicnek Zágrábban, véghezvitte a szlovén Tina Maze Mariborban. Vagyis többezres hazai közönség előtt két tökéletes futammal megnyerte a szombati óriás-műlesiklást.
Maze az első futamban már 17 századmásodpercnyi előnyre tett szert a meglepetésre a második helyre érkező olasz Karen Putzerrel szemben, aki a folytatásban hibátlanul siklott ugyan, ideje nem volt elegendő ahhoz, hogy megelőzze Mazét. Ennek ellenére egyáltalán nem szomorkodott, ugyanis súlyos sérülését követő hosszú kihagyása után állhatott fel ismét a dobogóra a Világkupában. A harmadik helyezett német Martina Ertl is majd’ kiugrott a bőréből, hiszen vele is régen fordult elő, hogy az élboly tagja legyen. Az összetett Vk éllovasa, a finn Tanja Poutiainen ezúttal a hetedik helyet szerezte meg, ami azt jelentette, hogy a pontversenyben növelte előnyét az osztrák Renate Götschllel szemben.
A férfiak Kitzbühelben ismét nem jártak szerencsével, hiszen a sűrű hóesés miatt a pénteki szuper óriás-műlesiklás után a lesiklást is el kellett halasztani.

Világkupa-verseny, Maribor
Nők. Óriás-műlesiklás: 1. Tina Maze (szlovén) 2:16.36 (1:06. 49, 1:09.87), 2. Putzer (olasz) 2:16.58 (1:06.66, 1:09.92), 3. M. Ertl (német) 2:17.29 (1:07.33, 1:09.96), 4. Pärson (svéd) 2:17.48 (1:07.31, 1:10.17), 5. Mancuso (amerikai) 2:17.58 (1:07.57, 1:10.01) és Hosp (osztrák) 2:17.58 (1:07.13, 1:010.45). A szakági Vk élcsoportja (6 verseny után): 1. Tanja Poutiainen (finn) 381 pont, 2. Pärson 350, 3. Maze 328. Az összetett VK élcsoportja: 1. Tanja Poutiainen 842, 2. Götschl (osztrák) 804, 3. J. Kostelic (horvát) 799

SÍFUTÁS, Világkupa-verseny, Pragelato
Férfiak. 2x15 km-es üldözéses verseny: 1. Lukas Bauer (cseh) 1:22:57.9, 2. Fredriksson (svéd) 0.4 másodperc hátrány, 3. Skjeldal (norvég) 5.7 mp h., 4. Veerpalu (észt) 7.2 mp h., 5. Angerer (német) 10.2 mp h., 6. G. Di Centa (olasz) 23.3 mp h. A Vk állása (12 verseny után): 1. Axel Teichmann (német) 548 pont, 2. Vittoz (francia) 434, 3. Sommerfeldt (német) 330
Nők. 2x7.5 km-es üldözéses verseny: 1. Kristin Steira (norvég) 42:56.5, 2. Neumannová (cseh) 1.3 másodperc hátrány, 3. Künzel (német) 7.9 mp h., 4. G. Paruzzi (olasz) 34.9 mp h., 5. Csepalova (orosz) 42.2 mp h., 6. Valbusa (olasz) 59.7 mp h. A Vk állása (verseny után): 1. Marit Björgen (norvég) 890 pont, 2. Kr. Smigun (észt) 518, 3. Neumannová 511


Sílövészet, Világkupa-verseny, Anterselva
Nők, 7.5 km: 1. Kati Wilhelm (német) 22:07.6 (0 büntetőkör), 2. Berger (norvég) 30.1 másodperc hátrány (0), 3. Tjörhom (norvég) 38.5 mp h. (2), 4. Bailly (francia) 43.3 mp h. (3), 5. Glagow (német) 46.6 mp h. (1), 6. Ahatova (orosz) 52.2 mp h. (0). A Vk élcsoportja (14 verseny után): 1. Olga Pileva (orosz) 456 pont, 2. Wilhelm 419, 3. Bailly 392
Legfrissebb hírek

Pelé és Altafini után Yamal és Cubarsí az első kezdő tinédzserpár a kieséses rendszerben

Foci vb 2026
8 perce

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
13 perce

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
15 perce

Vingegaard jobb, mint valaha, Pogacar az első szakasz fontosságáról beszélt

Kerékpár
20 perce

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
35 perce

Vajon van-e meglepetés a spanyolok Ausztria elleni tizenegyében? – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
36 perce

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
38 perce

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
41 perce
Ezek is érdekelhetik