Liptay Dávid készül a 900-ra

L. Á.L. Á.
2005.01.30. 22:16
Címkék
Liptay Dávid néhány nappal ezelőtt arról beszélt lapunkban: egyik nagy célja, hogy résztvevője lehessen egy Világkupa-viadal Big Air-döntőjének.
Nos, úgy tűnik, nem is kell sokat várnunk erre, mert a szombat esti kreischbergi versenyen már a 17. helyen zárt a magyar deszkás, s a selejtezős pontjai alapján nem sok kellett ahhoz, hogy bekerüljön a legjobb tíz versenyzőt felvonultató fináléba. A pályafutása harmadik Vk-versenyén szereplő Liptay első ugrásként tökéletes kétfordulatost mutatott be, majd a folytatásban megkísérelt egy két és fél fordulatos (900-as ugrás) gyakorlatot is, ám a hibátlan kivitelezéshez nem volt elegendő lendülete, így alacsonyabb pontokat kapott a zsűritől.

Kevés hiányzott a döntôhöz (Fotó: Oertel Nándor
Kevés hiányzott a döntôhöz (Fotó: Oertel Nándor
Kevés hiányzott a döntôhöz (Fotó: Oertel Nándor
"Az edzéseken már többször is megcsináltam ezt az ugrást, és remélem, hamarosan versenykörülmények között is jól be tudom mutatni - mondta a pályafutása eddigi legjobb eredményét elérő Liptay Dávid. - Mostanában elég sok versenyen vettem részt, nem jutott elég időm a gyakorlásra, éppen ezért a jövő hét végi winterbergi Világkupa-viadalt kihagyom, és edzőtáborba vonulok."
Érdekesség még, hogy Liptay Dávid a kreischbergi selejtező után autóba ült, és hazautazott Budapestre, hogy ha versenyen kívül is, de bemutasson egy-két ugrást a Westend City Center tetején megrendezett nemzetközi snowboardviadal esti döntőjében.


Világkupa-verseny, Kreischberg
Férfiak. Big Air:
1. Jonas Carlson (svéd) 49.6
2. Piiroinen (finn) 49.4
3. Petek (szlovén) 48.5
4. Uotila (finn) 47.8
5. Ruokanen (finn) 46.9
6. Falkeis (osztrák) 42.7
…17. Liptay Dávid (magyar) 19.0
Legfrissebb hírek

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól

Foci vb 2026
25 perce

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
32 perce

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 0–0

Foci vb 2026
1 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
1 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
1 órája

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
1 órája

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik