Zárásként öt norvég érem

K. J.K. J.
2005.02.27. 23:15
Címkék
Marit Björgen 30 kilométeren aratott csodálatos diadalának másnapján az urak klasszikus, 50 kilométeres versenyén is norvég sífutó ért célba elsőként - sőt másodikként és harmadikként is!
Frode Estil az új norvég hôs
Frode Estil az új norvég hôs
Frode Estil az új norvég hôs
Frode Estil az új norvég hôs
Frode Estil az új norvég hôs
Frode Estil az új norvég hôs
Az oberstdorfi világbajnokság záró napján Frode Estil nyerte meg az egyetemes sport talán legkegyetlenebb küzdelmét, méghozzá sprintbefutóban: úgy tűnt, a három norvég ász közül a szinte végig az első tízben brusztoló Anders Auckland lesz a befutó, ám Estil elképesztő hajrát vágott ki az utolsó kilométeren, és végül ő hódította el az aranyérmet a sűrű hóesésben, megelőzve Aucklandot és Odd-Björn Hjelmesetet. Érdekesség, hogy amíg a norvégok sikert sikerre halmoztak, addig az osztrák sífutók egyetlen érmet sem szereztek a vb-n - ez a rettenetes sorozatuk egyébként már az 1999-es ramsaui világbajnokság óta tart…

A hazai tábor ugyanakkor ünnepelhetett, hiszen az utolsó oberstdorfi versenyen, északi összetettben a síugrást követően még "csak" a második helyen tanyázó Ronny Ackermann győzött, megszerezve második egyéni aranyérmét a világbajnokságon. A német klasszis mögött két norvég, Magnus Moan és Kristian Hammer ért célba, így az északi küldöttség öt (!) éremmel zárta az utolsó napot.

Alpes sí vb, Oberstdorf

SÍFUTÁS. Férfiak. 50 km-es tömegrajtos verseny (klasszikus stílus). Világbajnok: Frode Estil (Norvégia) 2:30:10.1, 2. Anders Auckland (Norvégia) 0.7 mp hátrány, 3. Odd-Björn Hjelmeset (Norvégia) 1.4, 4. A. Veerpalu (Észtország) 5.0, 5. M. Fredriksson (Svédország) 8.2, 6. K. Skjeldal (Norvégia) 8.5

ÉSZAKI ÖSSZETETT (egyéni, nagysánc+7.5 km-es sífutás). Világbajnok: Ronny Ackermann (Németország) 20:15.6, 2. Magnus Moan (Norvégia) 11.1 mp hátrány, 3. Kristian Hammer (Norvégia) 37.7, 4. B. Kircheisen (Németország) 43, 5. M. Gruber (Ausztria) 49, 6. A. Koivuranta (Finnország) 57.8
Legfrissebb hírek

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai érkező

Labdarúgó NB II
10 perce

Ilyet sem látott még a német válogatott kispadja

Foci vb 2026
10 perce

Kikaptunk a finnektől a férfi kosárlabda-vb-selejtezőben

Kosárlabda
12 perce

Egy góllal nyert Ausztriában a Honvéd felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
16 perce

Új edzője lett Cristiano Ronaldónak

Minden más foci
28 perce

Szalah és Marmus is ott van az egyiptomi kezdőcsapatban, Irankunda az ausztrál ék

Foci vb 2026
45 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
46 perce

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
46 perce
Ezek is érdekelhetik