A TÉLI OLIMPIA RÉSZLETES MŰSORA
EREDMÉNYEK SPORTÁGANKÉNT
ÉREMTÁBLÁZAT
AMIT AZ MTV KÖZVETÍT
Éremtáblázatok sportáganként
Éremtáblázatok olimpiánként
Összesített éremtáblázat
Antoine Deneriaz nyerte a férfi lesiklást a torinói téli olimpiai játékokon. A francia síző jószerével hibátlanul teljesítette a pályát, miközben az összes többi esélyes rontott valahol. Az osztrák Michael Walchhofer szinte végig vezetett, de a pontszerző helyekre esélyesek közül a legkésőbb induló Deneriaz nála is jobb volt.

Michael Walchhofer már a nyakában érezhette az olimpiai aranyérmet

Michael Walchhofer már a nyakában érezhette az olimpiai aranyérmet
Az NSO AJÁNLJA
A nyolcadikként induló Lasse Kjus 1997-ben Sestriere-ben, ugyanezen a pályán második lett a világbajnokságon (Strobl egyébként negyedikként zárt akkor), most azonban Grünenfelder idejét sem tudta túlszárnyalni, miután az első ugrását kissé elrontotta.
2003 világbajnoka, Michael Walchhofer ellenben hatalmas tempót diktált, főleg a pálya legalsó szakaszában, és meg is előzte honfitársát, aki így a címvédésnek is búcsút mondhatott.
Az olasz veterán, a már egy éve csak Torino kedvéért versenyző 37 esztendős Christian Ghedina a hazai nézők nagy bánatára gyenge időt futott, míg Bruno Kernen, 1997 világbajnoka szintén elmérte az első ugratót, így hiába tepert észvesztően a hátralévő szakaszon, csak Strobl elé, a második helyre tudott bejönni.
Hermann Maier ezúttal is lemaradt élete első lesikló olimpiai bajnokságáról. A címvédőt ugyan a Herminátor is megelőzte, de az utolsó ugrása nem igazán sikerült, és végül csak Kernen mögé fért oda.
Ekkor jött Kjetil Andre Aamodt. Az első ugrást a norvég menő is elrontotta (igazság szerint alig tudott a lécen maradni), ehhez képest mire a harmadik ellenőrző ponthoz ért, mindössze két századra volt Walchhofertől. Az utolsó szakasz vonalvezetését viszont eltévesztette egy kicsit, és nem tudta megismételni az osztrák remek teljesítményét, így végül csak a harmadik helyre futott be.

Antoine Deneriaz mindenkit maga mögé utasított
Következhetett Bode Miller .Az amerikai hatalmas tempóban söpört végig a pályán, és egészen a negyedik szakaszig remekül ment, ott azonban ő is lelassult, és végül csak a negyedik helyre futott be. Pedig az első három szakasz alapján lehetett volna első is... Honfitársa, Darren Rahlves viszont nagyon lelassult a pálya közepén, és csak a hetedik helyen ért be – egyik amerikai sem hozta azt, amit elvárt saját magától.
A pénteki edzés legjobbja, az osztrák Klaus Kröll elég rosszul ment és végül a tizenötbe sem fért oda, ahogyan a norvég Aksel Lund Svindal sem. A liechtensteini Marco Büchel viszont bejött hatodiknak, és ekkor Walchhofer már szinte páholyban érezhette magát.
A tegnapi edzésen a leggyorsabb, harmincadikként induló Antoine Deneriaz volt ugyanis az egyetlen, aki még megszoríthatta az éllovasokat. A tavalyi súlyos térdsérülése óta gyengébben szereplő, de három világkupa-versenyt is nyerő francia a sokaknak gondot okozó első ugratót gyönyörűen, lécen vette, a második szakasz végén pedig már majd fél másodperccel gyorsabb volt mindenkinél. A harmadik szakaszon – amelyet Walchhofer ugye lassabban tudott le – tovább növelte előnyét, és végül 72 századdal mondhatni tönkreverte a teljes mezőnyt. A következő tizenegy síző – sorra a legnagyobb nevek - között nem volt egy másodperc...
"Hihetetlen, hogy sikerült győznöm. A többi esélyes nem tudta a maximumot nyújtani, én viszont nem hibáztam" - nyilatkozta a verseny után Franciaország harmadik lesikló olimpiai bajnoka.
| 1. | A. Deneriaz (francia) | 1:48.80 | |
| 2. | M. Walchhofer (osztrák) | 1:49.52 | 0:00.72 |
| 3. | B. Kernen (svájci) | 1:49.82 | 0:01.02 |
| 4. | K.A. Aamodt (norvég) | 1:49.88 | 0:01.08 |
| 5. | B. Miller (amerikai) | 1:49.93 | 0:01.13 |
| 6. | H. Maier (osztrák) | 1:50.00 | 0:01.20 |
| 7. | M. Büchel (liechtensteini) | 1:50.04 | 0:01.24 |
| 8. | F. Strobl (osztrák) | 1:50.12 | 0:01.32 |
| 9. | P. Staudacher (olasz) | 1:50.29 | 0:01.49 |
| 10. | D. Rahlves (amerikai) | 1:50.33 | 0:01.53 |
| 11. | P.E. Dalcin (francia) | 1:50.35 | 0:01.55 |
| 12. | T. Grünenfelder (svájci) | 1:50.44 | 0:01.64 |
| 13. | M. Osborne (kanadai) | 1:50.45 | 0:01.65 |
| 14. | L. Kjus (norvég) | 1:50.64 | 0:01.84 |
| 15. | S. Macartney (amerikai) | 1:50.68 | 0:01.88 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







