Lars Bystøl az olimpiai bajnok a normál sáncon

2006.02.12. 21:18
Címkék
Rendkívül izgalmas második sorozat után a norvég Lars Bystøl lett az olimpiai bajnok a síugrók normál sáncán a XX. téli olimpián. A 27 esztendős versenyző az első sorozat után még csak a hatodik helyen állt, a folytatásban azonban ő volt a legjobb.
Lars Bystoel: a két sorozat alapján ő nyújtotta a legjobb teljesítményt
Reuters
Lars Bystoel: a két sorozat alapján ő nyújtotta a legjobb teljesítményt
Lars Bystoel: a két sorozat alapján ő nyújtotta a legjobb teljesítményt
Reuters
Lars Bystoel: a két sorozat alapján ő nyújtotta a legjobb teljesítményt

Lars Bystøl lett az olimpiai bajnok a normál sáncon a síugrók között. A norvég versenyző pályafutása legnagyobb sikerét érte el, bár csapatban korábban sírepülő-világbajnok volt.

Az első sorozathoz hasonlóan a második is számos meglepetést tartogatott, hiszen a legnagyobb ugrást az első körben tizedik Michael Uhrmann produkálta – 104,5 méterre szállt.

Ezzel a teljesítménnyel egészen addig az élen állt, amíg Bystøl következett, a norvég ugyanis 103,5 métert ért el, és átvette a vezetést. Nem tudta megelőzni Bystoelt a finn Matti Hautamäki és honfitársa, Roar Ljökelsöy sem, pedig mindketten jól ugrottak.

Andreas Küttel másodszorra csak 101 métert produkált, és nála is jobban csalódott az első sorozatban holtversenyben második Thomas Morgenstern, miután 99,5 méteres gyakorlatot mutatott be.

Janne Ahonen következett, ha valakitől, hát tőle várták a nagy eredményt. Hiába várták, a Világkupa-sorozat második helyezettje, a négysáncverseny győztese ugyanis csak 100 méterre repült, és ez csak a hatodik helyhez volt elegendő.

Egy ugró maradt, az élete nagy lehetősége előtt álló Dmitrij Vasziljev, az orosz azonban nem elég nagyot és nem elég szépen ugrott, így végül nemhogy aranyérmet, de érmet sem szerzett. Sőt, az első helyről a tizedikre esett vissza.

Lars Bystøl lett az olimpiai bajnok, aki a norvégok első aranyérmét szerezte a torinói ötkarikás játékokon.

XX. TÉLI OLIMPIA, TORINO

SÍUGRÁS, NORMÁL SÁNC, VÉGEREDMÉNY:
1. Lars Bystøl norvég 101,5 m 103,5 m 266,5 pont
2. Matti Hautamäki finn 102,0 103,5 265,5
3. Roar Ljökelsöy norvég 102,5 102,5 264,5
4. Michael Uhrmann német 101,0 104,5 264,0
5. Andreas Küttel svájci 103,0 101,0 262,5
6. Janne Ahonen finn 103,5 100,0 261,5
7. Adam Malysz lengyel 101,5 102,5 261,0
8. Michael Neumayer német 103,5 103,0 260,5
9. Thomas Morgenstern osztrák 103,5 99,5 259,5
10. Dmitrij Vasziljev orosz 104,5 100,5 258,5
EZ VOLT AZ ÁLLÁS AZ ELSŐ SOROZAT UTÁN:
1. Dmitrij Vasziljev orosz 104,5 m 135,0 pont
2. Janne Ahonen finn 103,5 134,5
2. Thomas Morgenstern osztrák 103,5 134,5
4. Andreas Küttel svájci 103,0 133,5
5. Roar Ljökelsöy norvég 102,5 132,0
6. Matti Hautamäki finn 102,0 131,0
6. Lars Bystoel norvég 101,5 131,0
8. Adam Malysz lengyel 101,5 130,0
9. Michael Neumayer német 103,5 129,5
10. Michael Uhrmann német 101,0 128,0
Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
6 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
6 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
6 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
6 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
6 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik