Kettős orosz siker a női sílövőknél

2006.02.13. 15:07
Címkék
Befejeződött a Torinóban zajló téli olimpián a női 15 km-es verseny. A szám kettős orosz győzelemmel ért véget, miután a húsz lövésből mindössze egyszer rontó Szvetlana Ismuratova volt a leggyorsabb, a második helyen pedig honfitársnője, Olga Pileva ért célba. A dobogó harmadik fokára a német Martina Glagow állhatott fel.
Szvetlana Ismuratova húszból tizenkilencet lőtt, és ezzel nyert is
Szvetlana Ismuratova húszból tizenkilencet lőtt, és ezzel nyert is
Szvetlana Ismuratova húszból tizenkilencet lőtt, és ezzel nyert is
Szvetlana Ismuratova húszból tizenkilencet lőtt, és ezzel nyert is

Az első induló pontban délben a litván Diana Rasimoviciute volt, majd hatodikként az összetett Világkupa éllovasa a német Kati Wilhelm vágott neki a távnak. Jól is kezdett, és a papírformának megfelelően az első két lövészetet követően hibátlan teljesítménnyel az élen állt.

A harmadikban azonban két hibát is vétett, így ott a szám olimpiai ezüstérmese, a norvég Liv Grete Skjelbreid Poirée vette át a vezetést, aki tizenöt lövést követően is hibátlan tudott maradni. A negyedikben azonban ő is rontott, ráadásul háromszor is. Itt már Ismuratova volt a legjobb, aki végül nagy fölénnyel, háromnegyed percnyi előnnyel győzött honfitársnője, Olga Pileva, és több mint egy perccel a bronzérmes Martina Glagow előtt.

A címvédő német Andrea Henkel ötödik lett, míg honfitársnője, Kati Wilhelm végül öt hibával a 17. lett. Ugyanígy járt az esélyesek közül a Világkupában második helyen álló, ugyancsak német Uschi Disl, aki a 13. és a Vk-harmadik svéd Anna Carin Olofsson 16. helyen ért célba. A norvég Liv Grete Skjelbreid-Poirée végül a 10 helyet szerezte meg.

A versenyszámnak magyar indulója is volt: Gotschall Zsófia nyolc lövőhibát vétett, s a győztes Ismuratovától közel 19 perccel elmaradva egy chilei versenyzőnőt megelőzve az utolsóelőtti helyen végzett a nyolcvankét induló közül.
Téli olimpia, Torino, sílövészet, női 15 km
1. Szvetlana Ismuratova (orosz) 49:24,1 (1)
2. Olga Pileva (orosz) 50:09,6 (1)
3. Martina Glagow (német) 50:34,9 (1)
4. Albina Ahatova (orosz) 50:55,0 (2)
5. Andrea Henkel (német) 51:46,3 (2)
6. Krystyna Palka (lengyel) 51:52,7 (0)
81. Gotschall Zsófia (magyar) 18 53,2 (8)
Legfrissebb hírek

Pogacar már a második szakaszon ajándékot osztogat, Del Toro nyert a Montjuicon

Kerékpár
2 perce

Két adat, hogy miért lesz pokolian nehéz meccs az angoloknak Mexikó ellen

Foci vb 2026
32 perce

Leclerc nyert Russell és Hamilton előtt a Brit Nagydíjon! Antonelli pont nélkül maradt!

F1
35 perce

A Real Madrid játékosai vannak a legjobb formában a vb-n eddig

Foci vb 2026
1 órája

Kiégése után jó az irány – nagyszerű eredményt ért el ez Etnánál

Csupasport
1 órája

Tuchelt megkérdezték, hogy használnak-e Viagrát az angol játékosok

Foci vb 2026
1 órája

Makreckis a Ferencvárostól a Qarabaghoz szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Mindenki a klasszikus öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik