Svéd dupla a sprintváltókban

2006.02.14. 13:49
Címkék
Sífutásban ma a férfi és női sprintváltókat (6x1,5 km nemzetenként két-két versenyző váltja egymást) rendezték meg a torinói téli olimpián, amelyek először kerültek be az olimpia programjába. A hölgyeknél és a férfiaknál is svéd siker született.
Lina Andersson a győztes svéd páros egyik tagja
Lina Andersson a győztes svéd páros egyik tagja
Lina Andersson a győztes svéd páros egyik tagja
Lina Andersson a győztes svéd páros egyik tagja
Először a hölgyek döntőjét rendezték meg, ahol a sprint Világkupa két éllovasából – Lina Anderssonból és Anna Dahlbergből - álló svédek győztek. Pedig egy kivétellel mindig a végül ezüstérmes kanadaiak (Sara Renner és Beckie Scott) váltottak először.

A táv felénél négy csapat – az előbb említett kettőn kívül a finnek és a norvégok – elszakadt a többiektől, aztán az ötödik körben a világbajnoki címvédő norvég váltó tagja, Ella Gjömle is elfáradt, így az utolsó körben már csak hárman versenyeztek az aranyért.

A célegyenesbe még fej-fej mellett fordultak, de ekkor a svédek iramát már nem bírták a többiek. Kanada mögött pedig a Aino Kaisa Saarinen és Virpi Kuitunen összeállítású finnek nyerték a bronzérmet.
Női sprintváltó
1. Svédország 16:36,9
2. Kanada +0,6 mp. hátrány
3. Finnország +2,3
4. Norvégia +11,2
5. Németország +26,6
6. Oroszország +31,6
A férfiak futama kísértetiesen emlékeztetett a nőkére, csak most a kanadaiakat a világbajnoki címvédő norvégok helyettesítették. Jens Arne Svartedal és Tor Arne Hetland mindössze egyetlen egyszer nem váltottak először, ám a célban a végig mögöttük megbúvó Thobias Fredriksson és Björn Lind összeállítású svédek értek először hat tizedmásodperces előnnyel.

A bronzérmet az orosz váltó (Ivan Alipov és Vaszilij Rocsev) szerezte meg a jócskán leszakadó németek előtt.
Férfi sprintváltó
1. Svédország 17:02,9
2. Norvégia +0,6 mp. hátrány
3. Oroszország +2,3
4. Németország +11,1
5. Finnország +18,6
6. Kazahsztán +22,2
Legfrissebb hírek

NS-képeslap: a sport- és a közösségi események találkozási pontja

Egyéb egyéni
2 perce

NS-ELEMZÉS: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
32 perce

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
1 órája

NBA: Wembanyama fantasztikusan játszott, bajnokveréssel indított a Spurs

Amerikai sportok
1 órája

Fetter Erik: Mélyről jöttünk vissza, magas helyre teszem a piros trikót

Kerékpár
1 órája

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
8 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
8 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik