A TÉLI OLIMPIA RÉSZLETES MŰSORA
EREDMÉNYEK SPORTÁGANKÉNT
ÉREMTÁBLÁZAT
AMIT AZ MTV KÖZVETÍT
Éremtáblázatok sportáganként
Éremtáblázatok olimpiánként
Összesített éremtáblázat
Az osztrák Michaela Dorfmeister szerezte meg a női lesiklás aranyérmét a torinói téli olimpián a svájci meglepetés-második, Martina Schild, és a svéd menő, az ezúttal kicsit halványabb Anja Pärson előtt.

Michaela Dorfmesiter megkoronázta pályafutását

Michaela Dorfmesiter megkoronázta pályafutását
Az NSO AJÁNLJA
A pálya nem volt éppen kellemes: eléggé jegesre és buckásra sikerült, ráadásul a felhős idő miatt nem is lehetett jól látni az egyenetlenségeket, és a lejtő vonalvezetését is érték kritikák a versenyzők részéről, akiknek erősen ugrált is a léc a talpuk alatt.
Az alacsony rajtszámokkal induló sízők közül csak a svájci Sylvaine Berthod és az osztrák Alexandra Meissnitzer futott jó időt, de végül utóbbi is inkább csak a középmezőnyből tudott kiemelkedni.
Mögötte jövő honfitársa, az idén Cortina d’Ampezzón még Vk-futamot is nyerő Elisabeth Görgl ellenben még ennyire sem vitte: egy huppanó megtréfálta, el is esett, de legalább nem sérült meg komolyabban.
A valamivel Görgl után induló német Petra Haltmayr és a svájci Nadia Styger is épphogycsak ugyan, de megelőzte Meissnitzert, a junior világbajnok olasz Nadia Fanchini viszont csak az osztrák mögé ért be – de ő sem sokkal maradt le.
Következhetett az első valódi éremesélyes, az olimpiai aranyáért hajtó, de már a visszavonulására készülő osztrák Michaela Dorfmeister. Ő remekül vette a pálya középső szakaszát, és több mint egy másodperccel megverte a mezőnyt, komoly kihívás elé állítva a mögötte indulókat.
Honfitársa, a szintén pályafutása vége felé járó, a megnyitón az osztrák zászlót vivő Renate Götschl nem is tudta megközelíteni – bár még így is második lett. A svájci Martina Schild azonban meglepetésre majdnem olyan jó középső szakaszt produkált, mint Dorfmeister, és fel is zárkózott mögé.
Az osztrák éllovas kisvártatva egy újabb esélyest, Anja Pärsont is kipipálhatott, aki a pálya felső részén látványosan jobb volt, mint Dorfmeister, végül azonban csak Schild mögé ért be – letaszította viszont az emiatt igencsak elkeseredett Götschlt a dobogóról.
A két lesikló Vk-futamot is nyerő Lindsay Kildow szerencsésen megúszta bár hétfői irtózatos esését, de csodát nem tudott tenni: lejött ugyan a pályán, ám csak a nyolcadik helyre ért be, hajszálra Meissnitzerrel azonos idővel.
Dorfmeisternek ezután már csak amiatt kellett izgulnia, hogy ne ismétlődjön meg, ami a férfi lesiklásban történt: akkor a sokáig vezető osztrák (Walchhofer) szájából egy későn induló francia (Deneriaz) kiénekelte a sajtot. A hétfőn szintén bukó címvédő, Carole Montillet azonban „biztonsági” futással csak 22-nek ért be, így Dorfmeister megszerezte Ausztria első torinói aranyérmét. Mellesleg női lesiklásban a sínagyhatalomnak számító osztrákok 1980 óta nem végeztek az élen.
| 1. | DORFMEISTER Michaela | osztrák | 1:56.49 | 0.00 | |
| 2. | SCHILD Martina | svájci | 1:56.86 | +0.37 | |
| 3. | PÄRSON Anja | svéd | 1:57.13 | +0.64 | |
| 4. | GÖSCHL Renate | osztrák | 1:57.20 | +0.71 | |
| 5. | STYGER Nadia | svájci | 1:57.62 | +1.13 | |
| 6. | HALTMAYR Petra | német | 1:57.69 | +1.20 | |
| 7. | MANCUSO Julia | amerikai | 1:57.71 | +1.22 | |
| 8. | KILDOW Lindsey | amerikai | 1:57.78 | +1.29 | |
| 9. | MEISSNITZER Alexandra | osztrák | 1:57.78 | +1.29 | |
| 10. | FANCHINI Nadia | olasz | 1:57.84 | +1.35 | |
| 11. | ALCOTT Chemmy | brit | 1:57.85 | +1.36 | |
| 12. | AUFDENBLATTEN Fränzi | svájci | 1:57.96 | +1.47 | |
| 13. | RECCHIA Lucia | olasz | 1:58.30 | +1.81 | |
| 14. | BERTHOD Sylviane | svájci | 1:58.36 | +1.87 | |
| 15. | MARCHAND-ARVIER Marie | francia | 1:58.39 | +1.90 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





