Kjetil Andre Aamodt bejelentette: itt a vége

2007.01.06. 23:09
Címkék
Bejelentette visszavonulását szombaton Kjetil Andre Aamodt, a norvégok négyszeres olimpiai bajnok alpsi sízője – írta a Nettavisen című norvégiai napilap.
"Úgy gondolom, itt az idő"
"Úgy gondolom, itt az idő"
"Úgy gondolom, itt az idő"
"Úgy gondolom, itt az idő"

"Mentálisan és fizikailag is úgy érzem, eljött az idő, ezért döntöttem úgy, hogy befejezem – idézte a Nettavisen a négy ötkarikás aranyérme mellett két ezüst- és két bronzérmet is szerzett klasszis.

"Már harmincöt éves vagyok, és van egy családom" – tette hozzá indoklásul Aamodt, aki ötször volt világbajnok, és egyike azoknak a versenyzőknek, akiket minden szakágban a világ élvonalához sorolnak.

Az 1971. szeptember 2-án Oslóban született Aamodtot minden idők egyik legsokoldalúbb sízőjének tartják. 2006. február 18-án a torinói olimpián ő lett a sportág történetének első olyan versenyzője, aki négy ötkarikás aranyérmet nyert.

Az összetett Világkupa-sorozatban az 1989-90-es idényben indult először, 1994-ben megnyerte a sorozatot, 1993-ban, 1997-ben, 1999-ben, 2000-ben és 2002-ben pedig második lett.
Legfrissebb hírek

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
2 perce

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
9 perce

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
10 perce

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
25 perce

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
25 perce

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
29 perce

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
52 perce

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
55 perce
Ezek is érdekelhetik