Az enyhe tél kevés okot adott eddig a sportolóknak, hogy igazi téli körülmények között edzhessenek és versenyezzenek, de az év igazán jól kezdődött egy fiatal magyar tehetségnek. Balogh Ádám, a Fundango Team freestyle snowboardos versenyzője az arosai világbajnokságon mutatkozott be idén a nemzetközi mezőnyben. Az érettségire készülő fiatalember a Big Air számban a legjobb magyar lett, ráadásul kiemelkedő eredménnyel.

Balogh Ádám

Balogh Ádám
Ádámról sokan mondták, hogy nyáron és ősszel mutatott teljesítménye alapján ő lehet a magyar snowboard élet idei nagy meglepetése. Sajnos a kedvezőtlen időjárás miatt csak most tudta megmutatni magát, így rögtön a VB-n kellett bizonyítani.
„Nagyon szép környezetben rendezték a VB-t. Az ugrató elég „masszív” volt, hiszen 18 méteres flat (az ugrató kidobója és az érkező közötti lapos rész, amit át kell ugrani a sikeres ugráshoz) várt minket. Az első ugrásomat, a switch backside 720 stalefisht (bonyolult 2 fordulatos ugrás) egyből beadtam, a második viszont sajnos nem sikerült, de a 31. hely a 65 indulóból így is óriási eredmény”. – kommentálta Ádám első igazán komoly felnőtt versenyét.
Ezek után ha lehetőség nyílik, akkor a fiatal versenyző szeretne még 1-2 nemzetközi versenyen tapasztalatot gyűjteni, azután pedig cél márciusban a muraui 15. Fundango Snowboard Magyar Bajnokság, ahol idén 2 számban is rendeznek freestyle versenyt, és Ádám mindenképpen az esélyesek között van számon tartva a bajnoki címért.
Persze gratulálni kell még Czéh-Tóth Máténak, aki 35. lett a megmérettetésen. A többi számban érdekes még Lovász Laura 40. helye óriás műlesiklásban és a romániai színekben induló, de szívében igencsak magyar csíkszeredai Kinda Géza 60. helye a legkeményebbnek tartott boardercrossban, ahol 87 versenyző állt rajthoz
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







