Gyorskorcsolya: Uytdehaage befejezte

2007.02.07. 11:27
Címkék
Befejezte pályafutását Jochem Uytdehaage, a hollandok kétszeres olimpiai bajnok gyorskorcsolyázója.
A 30 éves versenyző 2004-es súlyos autóbalesete után a 2005-ös Európa-bajnokságon győzelemmel tért vissza, de további sérülései miatt nem tudta kvalifikálni magát a tavalyi téli ötkarikás játékokra.

Uytdehaage 2002-ben ért fel a csúcsra, amikor Salt Lake Cityben 5000 és 10 ezer méteren lett olimpiai bajnok, 1500-on pedig ezüstérmet szerzett. Tízezer méteren 12:58.92 perces világcsúccsal diadalmaskodott, első gyorskorcsolyázóként teljesítette a távot 13 percen belül.

Ugyanebben az évben az összetett Eb-n és vb-n is győzött, 2003-ban pedig 5000 méteren nyert kontinensbajnokságot.

Uytdehaage a második holland gyorskorcsolyázó sztár, aki ezen a télen bejelentette visszavonulását. Korábban az ugyancsak kétszeres olimpiai bajnok Gianni Romme fejezte be pályafutását.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
6 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
6 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
6 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
6 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
6 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
6 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik