Sífutás: hármas orosz siker férfi sprintben Ribinszkben

2010.01.22. 14:05
Címkék
A sífutók világkupa-sorozata az oroszországi Ribinszkben folytatódott, ahol pénteken a női és férfi szabad stílusú sprintversenyeket rendezték meg. Az igencsak foghíjas mezőnyben a hölgyeknél a szlovén Vesna Fabjan győzött, míg az uraknál hármas hazai siker született, amelynek végén Nyikolaj Morilov állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A viadalnak magyar indulója is volt.

Az olimpia közeledtével a meghatározó válogatottak többsége – például a norvég, a svéd és a finn is – kihagyta a mostani erőpróbát, így a férfiaknál 43, a hölgyeknél pedig mindössze 34 induló állt rajthoz. Előbbieknél azonban ott volt a magyar Tagscherer Zoltán is, aki végül a 41. helyen zárt, közel 15 másodperccel a selejtezőt megnyerő orosz Nyikolaj Morilov mögött.

A hölgyeknél a szlovén Vesna Fabjan bizonyult a leggyorsabbnak, és a papírformának megfelelően a döntőt is megnyerte, igaz, csak egy hajszállal az olasz Magda Genuin előtt, míg a harmadik helyre az összetett világkupában vezető lengyel Justyna Kowalczyk ért be. Fabjan ezzel az első világkupasikerét aratta (eddig dobogón is csak egyszer állt), míg Kowalczyk tovább növelte az előnyét összetettben.

A férfiaknál hármas orosz siker született, ami nem különösebben meglepő, hiszen négyen is bejutottak a hatos fináléba. A győzelmet végül Nyikolaj Morilov szerezte meg Alekszej Petyukov és Nyikita Krjukov előtt. Az összetett vk élmezőnyében ebben a nemben nem történt változás, hiszen egyik éllovas sem indult.

 SÍFUTÓ-VK, RIBINSZK (OROSZORSZÁG)
FÉRFI SPRINT (SZABAD STÍLUS)  
1. Nyikolaj Morilov (orosz) 2:32.7
2. Alekszej Petyukov (orosz) +0.2
3. Nyikita Krjukov (orosz) +0.3
...  
41. Tagscherer Zoltán (magyar)  
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Petter Northug (norvég) 1060
2. Lukás Bauer (cseh) 763
3. Marcus Hellner (svéd) 627
NŐI SPRINT (SZABAD STÍLUS)  
1. Vesna Fabjan (szlovén) 2:52.9
2. Magda Genuin (olasz) +0.1
3. Justyna Kowalczyk (lengyel) +1.4
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 1285
2. Petra Majdic (szlovén) 1147
3. Aino Kaisa Saarinen (finn) 909

Legfrissebb hírek

Bombameglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
11 perce

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
38 perce

A román szövetséghez fordult Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
45 perce

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
51 perce

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
51 perce

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
1 órája

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
1 órája