Sílövészet: a norvég Emil Hegle Svendsen duplázott Ruhpoldingban

2010.01.16. 16:04
Címkék
A németországi Ruhpoldingban a férfi 15 km-es tömegrajtos versennyel folytatódott a sílövők világkupa sorozata. A győzelmet a norvég Emil Hegle Svendsen szerezte meg, aki a csütörtöki sprintversenyen is győzött. A második az orosz Jevgenyij Usztyugov, a harmadik pedig az osztrák Simon Eder lett.

Az első két fekvő lövészet nem hozott túlságosan nagy különbségeket, féltávnál azonban egy kilenc fős csoport el tudott szakadni a többiektől. Ennek a csoportnak két-két norvég, német és osztrák (Björndalen és Svendsen, Birnbacher és Peiffer, illetve Eder és Landertinger), valamint a francia Martin Fourcade, az amerikai Burke és az orosz Usztyugov volt a tagja.

Közülük az első álló lövészetnél a két osztrák, valamint Burke és Björndalen is hibázott, így az élen öten maradtak, akik közé Landertinger még vissza tudott zárkózni, ám Svendsen és Fourcade meg tudott lépni tőlük. Az osztrák (az orosz Usztyugov kíséretében) aztán a szökevényeket is utolérte, így négyen érkeztek az utolsó lövészethez.

Közülük azonban egyedül Svendsen lőtt hibátlanul, így tizenöt másodperces előnyre tett szert a második csoporttal érkező német Peiffer előtt. A futásban Svendsenre már senki nem tudott veszélyes lenni, győzelméhez nem férhetett kétség – a végén még ki is engedett egy kicsit. A második helyre az orosz Usztyugov jött fel, sőt Peiffert az osztrák Eder is megelőzte. Björndalennek ezúttal be kellett érnie a hatodik hellyel.

Az összetett világkupában továbbra is az orosz Usztyugov vezet, Svendsen már feljött a második helyre, eggyel hátrébb szorítva a francia Simon Fourcade-ot. Kora este a női 12.5 km-es tömegrajtos versenyt rendezik meg.

 SÍLÖVŐ-VK, RUHPOLDING (NÉMETORSZÁG)
FÉRFI 15 KM-ES TÖMEGRAJTOS VERSENY  
1. Emil Hegle Svendsen (norvég) 39:19.5 (0)
2. Jevgenyij Usztyugov (orosz) +5.1 (1)
3. Simon Eder (osztrák) +9.9 (1)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA  
1. Jevgenyij Usztyugov (orosz) 412
2. Emil Hegle Svendsen (norvég) 384
3. Simon Fourcade (francia) 368

Legfrissebb hírek

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
7 perce

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
29 perce

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
1 órája

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
1 órája

Egy csoportba került a Honvéd és a BVSC a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
1 órája

Lehetséges? Kiszámoltuk, így lehet világbajnok Max Verstappen 2026-ban

F1
1 órája

Nem feltartott kézzel megy Lisszabonba a Szeged

Kézilabda
1 órája

Női kézi BL: sokat érhet a bresti győzelem a Fradinak

Kézilabda
2 órája