Szánkó Eb: nincs döntés Pulai Imre olimpiai szabadkártyájával kapcsolatban

2010.01.22. 23:10
Címkék
Lettországban, a Siguldában zajló szánkó Európa-bajnokságon tartózkodik Pulai Imre, akinek olimpiai szabadkártyájáról csak hétfőn, a kontinensbajnokság után születik majd döntés.

„Pénteken megvolt a verseny nyitóünnepsége, amelyen legnagyobb örömömre én vihettem a magyar zászlót, korábban ugyanis még egyetlen egy alkalommal sem lehettem zászlóvivő" – nyilatkozta a helyszínen tartózkodó Pulai Imre a Nemzeti Sport Online-nak. Majd hozzátette: a vasárnapi verseny előtt a riválisok kivétel nélkül mindannyian a bátorságát és az elszántságát dicsérik, mert a gyors siguldai pályán az ő, már korszerűtlennek tartott és felépítéséhez nem is passzoló szánkójával a helyében csak kevesen mernének lejönni.

Pulai a verseny után hétfőn, az olimpiai szabadkártyáról megszülető döntés napján indul haza.

A kenus olimpiai bajnok Pulai évek óta kacérkodik a szánkósportban is, az elmúlt időszakban olyan előrelépésről beszélhettünk esetében, hogy reálisan szállt versenybe az olimpiai kvóta megszerzéséért. Arról ugyan végül lemaradt, de még a szabadkártyában azért reménykedhet.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Galatasaray–Barcelona, Union–Dortmund, Bayern–Leipzig 

Légiósok
31 perce

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában

Egyéb egyéni
1 órája

Bomba meglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
1 órája

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
2 órája

A román szövetséghez fordult a Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
2 órája

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
2 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
2 órája

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
2 órája