Műkorcsolya: Pljuscsenko indul a vb-n, és még Szocsiban is ott lehet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.02.20. 11:47
Nem vonul vissza, sőt elindul a márciusi világbajnokságon Jevgenyij Pljuscsenko, aki óriási meglepetésre az amerikai Evan Lysacek mögött csak második lett a férfiak műkorcsolyaversenyében a vancouveri téli olimpián.

„Kikérem az orvosok véleményét a térdem állapotáról, és ha zöld utat kapok, akkor ott leszek Torinóbana vébén" – közölte szombaton a 27 éves orosz sportoló, aki még a 2014-es szocsi játékokon való részvételét sem zárta ki a folytatásban.

Pljuscsenko rendkívül csalódott volt csütörtökön, mivel négyfordulatos ugrását szerinte a bírók nem az értékének megfelelően pontozták, és többre tartották az ekkora kockázatot nem vállaló amerikai riválisának produkcióját. Emiatt állítólag már a visszavonuláson is elgondolkodott.

A háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok három évet hagyott ki a 2006-os torinói sikerét követően, és ő lehetett volna az első férfi műkorcsolyázó az amerikai Dick Button (1948, 1952) után, aki megvédi az ötkarikás címét.
    
Legfrissebb hírek

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
7 órája

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
19 órája

Nagy Marianna rögtönzött forgása – az eset a nézőknek fel sem tűnt

Népsport
2026.01.31. 08:52

Pavlova Maria: Tudjuk, igenis erősek és jók vagyunk

Téli sportok
2026.01.21. 17:31

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
2026.01.17. 23:32

Újabb grúz arany a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
2026.01.17. 20:31

Műkorcsolya Eb: észt győzelem született a nők versenyében

Téli sportok
2026.01.17. 08:22

Pavlova Maria: Végre megcsináltuk!

Téli sportok
2026.01.16. 19:54
Ezek is érdekelhetik