Vancouver 2010: Berecz Anna elérte, amit eltervezett

2010.02.19. 10:02
Címkék
Berecz Anna a 27. helyen végzett a kombinációban, így amit eltervezett, végrehajtotta. A magyar síelőnő ugyanis be akart kerülni a legjobb harminc közé a vancouveri téli olimpián.

„Harmincon belülre szerettem volna kerülni kevesebb mint tizenöt másodperc különbséggel, azaz amit terveztem, végül is sikerült megcsinálnom" – nyilatkozta Berecz a MOB honlapjának.

A magyar versenyző nem teljesen elégedett, mint mondta, a 13 másodperces hátrányt soknak tartja, az lenne a legjobb, ha egy sem lenne. Igaz, a realitásokkal ő is tisztában van, de szeretne minél közelebb kerülni a legjobbakhoz.

A férfi sílövők 20 kilométeres viadalában a 82. helyet szerezte meg a négy lövőhibát vétő Tagscherer Imre.

„A körülmények ezúttal kifejezetten jók voltak, nem esett se eső, se hó, igaz, a megszokottnál jóval melegebben tűzött a nap. A lövészetemmel nem lehettem elégedetlen, négy hiba húsz kilométeren szerintem igen jó eredmény. Viszont a futás megint nem sikerült, a meleg sajnos eléggé rányomta a teljesítményemre a bélyegét. Bár ebben én is hibás vagyok, hiszen magamon hagytam egy pluszréteget, mert a bemelegítés alatt nem tűnt úgy, hogy ennyire felmegy a hőmérséklet. Az egész verseny során úgy izzadtam, hogy az már tényleg zavart..."  – értékelt Tagscherer Imre az olimpiai bizottság oldalán.

Tagscherer nem akarta a melegre fogni rossz futóidejét, inkább amiatt maradt el másfél perccel az általa elvárt időtől, mert a válogatóversenyek sokat kivettek belőle.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Galatasaray–Barcelona, Union–Dortmund, Bayern–Leipzig 

Légiósok
41 perce

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában

Egyéb egyéni
1 órája

Bomba meglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
2 órája

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
2 órája

A román szövetséghez fordult a Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
2 órája

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
2 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
2 órája

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
3 órája