Vancouver 2010: magabiztos cseh siker Lettország ellen jégkorongban

2010.02.20. 03:55
Címkék
Az éremesélyes cseh jégkorong-válogatott Lettországgal játszotta második csoportmérkőzését, s a várakozásnak megfelelően magabiztosan, 5–2-re megnyerte a találkozót.

Nem aprózták el Jágrék, hiszen alig telt öt perc a mérkőzésből, amikor már 3–0-t mutatott az eredményjelző a javukra. Előbb Krejcí, aztán Plekanec, majd maga Jágr talált a baltiak kapujába.

A magabiztos előny tudatában kissé visszább is vettek a tempóból, de a második harmad elején így is ők szereztek újabb gólt Kaberle révén. A négygólos vezetés azonban mintha elkényelmesítette volna őket, ugyanis még ebben a játékrészben előbb Sotnieks, majd három perccel később Ankipans is gólt szerzett.

A záró harmadban azonban már nem sikerült újabb gólt szerezniük a letteknek, pedig a végén még emberelőnyben a kapusukat is levitték. Bánhatták is, mert korongszerzés után Eliás talált az üres kapuba, kialakítva az 5–2-es végeredményt. A csehek sikerüknek köszönhetően vezetik a B-csoportot, azonban még hátravan számukra a szlovákok ellen botló Oroszország elleni rangadó.

 VANCOUVER 2010
FÉRFI JÉGKORONG, B-CSOPORT  
Csehország–Lettország 5–2 (3–0, 1–2, 1–0)

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában

Egyéb egyéni
10 perce

Bombameglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
43 perce

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
1 órája

A román szövetséghez fordult Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
1 órája

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
1 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
1 órája

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
2 órája