Vancouver 2010: végső búcsút vettek az elhunyt grúz szánkóstól

MTI MTIMTI MTI
2010.02.20. 17:33
Címkék
Szombaton örök nyugalomra helyezték hazájában Nodar Kumaritasvili grúz szánkóst, aki a múlt pénteki edzésen szenvedett halálos kimenetelű balesetet a vancouveri téli olimpián.

A 21 esztendősen elhunyt sportoló temetésére szülőhelyén, a fővárostól 170 km-re található Bakurianiban került sor, ahol a közeljövőben egy róla elnevezett szánkópálya épül.

A gyászszertartáson több ezren vettek részt, köztük Miheil Szaakasvili államfő is.

A megszólaltatott hozzátartozók és barátok a búcsúztatás alkalmával is elmondták, hogy szerintük nem volt teljesen biztonságos a vancouveri pálya, és közülük többen a szervezőket is éles kritikával illették, amiért azok az elhunyt sportolóra hárították a felelősséget.

"Mit mondhatnék? A család összeomlott. Az azonban biztos, a baleset nem Nodar hibájából történt" - nyilatkozott a francia hírügynökségnek Davit Kumaritasvili, az elhunyt sportoló apja.

"Azt állítom, és ezt a véleményemet osztja az egész szánkós társadalom, hogy ha a pálya oldalfala az adott helyen magasabb lett volna, Nodar ma is velünk lenne" – jelentette ki Feliksz Kumaritasvili, a versenyző nagybátyja, egyben a helyi szánkószövetség elnöke.

Kumaritasvili február 12-én 145 km-es óránkénti sebességgel száguldva kirepült egy kanyarban a pályáról, és egy oszlopnak csapódott. Helikopterrel kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

Legfrissebb hírek

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
19 perce

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
45 perce

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
56 perce

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
58 perce

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
1 órája

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
1 órája

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
1 órája

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
1 órája