Műkorcsolya: Regőczy Krisztinát választották az ISU sportigazgatójának

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.26. 13:34
Regőczy Krisztinát, a jégtáncban 1980-ban világbajnok és olimpiai ezüstérmes műkorcsolyázót választották a Nemzetközi Korcsolyázószövetség (ISU) egyik sportigazgatójává.

Az 55. születésnapját áprilisban ünnepelt sportvezető ezentúl az egyéni és páros műkorcsolyát, a jégtáncot és a szinkronkorcsolyát összefogó sportigazgatói pozíciót tölti be.

Regőczy több mint egy évtizede vezette az ISU edzői bizottságának jégtánc szakágát, 2009 januárja óta pedig a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének is tagja.

„A múlt hét végén, a müncheni elnökségi ülésen jelentették be hivatalosan a kinevezésemet, az írásos értesítést pedig hétfőn kaptam kézhez – mondta el az MTI érdeklődésére kedden Regőczy, aki a MOB Nők a sportban bizottságát is vezeti. – Az általános sportigazgató irányítása alatt két szakági vezető van, az egyik a rövid pályás és a nagypályás gyorskorcsolyáért felel, a másik pedig, aki ezentúl én leszek, a további szakágakkal kapcsolatos feladatokat látja el.”

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Nagy Marianna rögtönzött forgása – az eset a nézőknek fel sem tűnt

Népsport
2026.01.31. 08:52

„Az orrcimpátok is egyfelé álljon!” – interjú Regőczy Krisztinával és Sallay Andrással

Képes Sport
2026.01.25. 13:53

Pavlova Maria: Tudjuk, igenis erősek és jók vagyunk

Téli sportok
2026.01.21. 17:31

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
2026.01.17. 23:32

Újabb grúz arany a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
2026.01.17. 20:31

Műkorcsolya Eb: észt győzelem született a nők versenyében

Téli sportok
2026.01.17. 08:22
Ezek is érdekelhetik