Morgenstern rontotta el a norvég ünnepet

2010.12.04. 18:32
null
Morgenstern győzött Lillehammerben (Fotó: Action Images)
Címkék
A norvégiai Lillehammerben folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A győzelmet az osztrák Thomas Morgenstern szerezte meg két hazai ugró, Johan Remen Evensen és Tom Hilde előtt, s ezzel az összetett világkupában is átvette a vezetést honfitársától, Andreas Koflertől.
Az első sorozatot követően az osztrák Thomas Morgenstern, valamint két norvég, Tom Hilde és Johan Remen Evensen állt az élen. Mindhárman 138.5 méterig jutottak, közöttük csak a zsűri- és a szélkompenzációs pontok döntöttek.

Az osztrák előnye 1.3 pont volt Hilde előtt, de a hatodik svájci Ammannak is csak 5.6 pont volt a hátránya. A második sorozatban azonban lejjebb vitték a beülőt, így kevesen tudtak javítani az első sorozatban elért ugrásukhoz képest.

Amikor Ammann következett, a kivételek egyike, Matti Hautamäki állt az élen, aki a tizedik helyről lépett előre 130.5 méteres ugrással. De Ammann-nak 130 méter is elég volt a vezetéshez.

Őt az összetettben élen álló Kofler előzte meg 132.5 méterrel. Bár Malysz nála fél méterrel messzebb jutott, a kompenzációs pontok miatt mégsem tudta átvenni a vezetést.

Nem így Evensen, aki 136 méterig repült, s nem is volt kérdés, hogy ezzel az élre áll. Sőt még honfitársát, Tom Hildét is sikerült megelőznie, aki 134 méterig jutott, így két norvég állt az élen, amikor már csak Morgenstern volt hátra.

Teljes lesz a norvég örömünnep, vagy az osztrák elrontja? Morgenstern 137.5 méterig repült, ennek ellenére nem volt elégedett saját ugrásával, csak akkor nyugodott meg, amikor meglátta a pontszámokat. Végül gyakorlatilag sima, négy és fél pontos előnnyel nyerte meg a versenyt.

Mivel Kofler csak a negyedik helyen végzett, így Morgenstern az összetett világkupában is átvette tőle a vezetést: huszonöt pontos hátrányából ugyanekkora előnyt szerzett. A harmadik helyen a szerdai kuopiói viadalt megnyerő finn Larinto áll.

 SÍUGRÓ-VK, LILLEHAMMER (NORVÉGIA)
HS 138  
1. Thomas Morgenstern (osztrák) 281.4 (138.5; 137.5)
2. Johan Remen Evensen (norvég) 276.9 (138.5; 136.0)
3. Tom Hilde (norvég) 272.8 (138.5; 134.0)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Thomas Morgenstern (osztrák) 225 pont
2. Andreas Kofler (osztrák) 200
3. Ville Larinto (finn) 172

Böngésszék télisport-adatbankunkat!

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
13 perce

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
33 perce

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
52 perce

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
1 órája

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
1 órája

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
1 órája

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Izgalmas csatában az FTC került előnybe a Honvéd ellen a férfi vízi ob I döntőjében

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik