Sílövő-vb: Neuner is elszúrta, Mäkäräinené az üldözéses arany

2011.03.06. 13:14
Címkék
A nők 10 km-es üldözéses versenyével folytatódott a sílövők világbajnoksága az oroszországi Hanti-Manszijszkban. A győzelmet az összetett világkupát vezető finn Kaisa Mäkäräinen szerezte meg a német Magdalena Neuner és a svéd Helena Ekholm előtt.
Azt mondják, hogy a történelem nem ismétli önmagát, pedig néha igen. A német Arnd Peiffer délelőtt az utolsó sorozatával szúrta el az üldözéses verseny aranyérmét, és ugyanerre a sorsra jutott honfitársnője Magdalena Neuner is. Pedig a rossz lövészetéről hírhedt német olimpiai bajnoknő ezen a világbajnokságon eddig szenzációs sorozatot produkált: a vegyes váltó és a szombati sprintverseny során is minden céltábláját eltalálta, és az üldözésesben is három hibátlan sorozatot teljesített. Az utolsó, álló sorozatába azonban két hiba is becsúszott, így az őt szívósan üldöző, viszont végig hibátlan finn Kaisa Mäkäräinen nyolc másodperccel megelőzte. Ez persze még nem akkora hátrány, amit nyolc kilométer alatt nem lehet behozni, pláne nem Neuner sífutó tudásával, ám a kisebb betegséggel küzdő német a következő kilométeren nemhogy faragott, hanem még egyszer ugyanennyi hátrányt összeszedett. Így tehát az összetett világkupában is vezető Mäkäräinen végül több mint húsz másodperces előnnyel nyerte meg az aranyérmet Neuner és bő másféllel a svéd Helena Ekholm előtt.
SÍLÖVŐ-VB, HANTI-MANSZIJSZK (OROSZORSZÁG)
NŐI 10 KM-ES ÜLDÖZÉSES VERSENY
1. Kaisa Mäkäräinen (finn) 30:00.1 (0)
2. Magdalena Neuner (német) +21.6 (2)
3. Helena Ekholm (svéd) +1:43.6 (0)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Kaisa Mäkäräinen (finn) 858 pont
2. Andrea Henkel (német) 817
3. Helena Ekholm (svéd) 811
SÍLÖVŐ-VB, HANTI-MANSZIJSZK (OROSZORSZÁG)
NŐI 10 KM-ES ÜLDÖZÉSES VERSENY
1. Kaisa Mäkäräinen (finn) 30:00.1 (0)
2. Magdalena Neuner (német) +21.6 (2)
3. Helena Ekholm (svéd) +1:43.6 (0)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Kaisa Mäkäräinen (finn) 858 pont
2. Andrea Henkel (német) 817
3. Helena Ekholm (svéd) 811


Legfrissebb hírek

A Videoton bejelentette Haraszti Zsolt távozását

Labdarúgó NB I
17 perce

Jégkorong-vb: Németország–Magyarország

Jégkorong
18 perce

„A beszédem katasztrófa volt” – Guardiola idegesen búcsúzott játékosaitól

Angol labdarúgás
19 perce

Gyász: elhunyt a római olimpiai nehézsúlyú ökölvívó bajnoka

Ökölvívás
25 perce

Jászapáti Petra: Visszavonulok!

Téli sportok
33 perce

Horvát és szerb játékvezető a magyar válogatott felkészülési mérkőzésein

Magyar válogatott
46 perce

Udvardy Panna az elődöntőben búcsúzott a rabati tenisztornán

Tenisz
1 órája

Borbély Balázs megerősítette, marad az ETO FC-nél

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik