Ted Ligety sikere a férfiak nyitányán

Vágólapra másolva!
2011.10.23. 14:04
null
Ligety ismét bizonyította, hogy szakértője az óriás-műlesiklásnak (Fotó: Action Images)
Címkék
Az ausztriai Söldenben az alpesi sízők 2011–2012-es világkupaidénye megkezdődött a férfiak számára is, akik számára óriás-műlesikló futamot rendeztek. A győzelmet – Lindsey Vonn szombati sikere után – ismét egy amerikai versenyző szerezte meg Ted Ligety révén, aki a francia Alexis Pinturault és az osztrák Philipp Schörghofer előtt nyert.

 

Az első futamban a hölgyek szombati versenyéhez hasonlóan ismét azok jártak jól, akik az elején indultak, hiszen a leggyorsabb a másodikként rajtoló amerikai Ted Ligety volt 1:08.45-ös idővel, míg az elsőként startoló svájci Carlo Janka 18 századdal maradt el tőle a második helyen. A mezőny szorosságát azonban jellemezte, hogy még a nyolcadik norvég Kjetil Jansrud is egy másodpercen belülre került hozzá képest.

Ami az összetett világkupa címvédőjét, a horvát Ivica Kostelicet illeti, csak a 19. helyen zárta az első futamot, de a másodikban övé volt a legjobb eredmény, így aztán lépegetett is előre, egészen az ötödik pozícióig.

Ő állt az élen akkor is, amikor Jansrud következett. Az olimpiai ezüstérmes norvégnak már közel egy másodperces előnye volt, de még ezt is el tudta adni. Ugyanígy járt a francia Richard, a norvég Svindal és az osztrák Baumann is.

A francia Alexis Pinturault azonban a majd' másfél másodperces előnyéből csak egy felet adott le, így amikor már csak hárman voltak hátra, ő állt az élre. A francia futama Philipp Schörghofernek is erős volt, 22 századdal kikapott tőle, de a második helyre így is jó lett, és miután Janka nála is gyengébben ment, így már az osztrák dobogós helyezés is biztossá vált.

Már csupán Ligety volt hátra, aki a szokásos, bevállalós stílusában vágott neki a pályának, és előnyét a lejtő első szakaszán még növelni is tudta. Bár középen egy rontás miatt ez két tizedre csökkent, a végén sikerült korrigálnia, így végül csak két századot veszített ez első futamban összehozott 31 százados előnyéből.

ALPESISÍ-VK, SÖLDEN (AUSZTRIA)
FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Ted Ligety (amerikai) 2:22.00
2. Alexis Pinturault (francia) +0.29
3. Philipp Schörghofer (osztrák) +0.51

 

Legfrissebb hírek

NHL: micsoda meccs Detroitban – 4– 1-es hátrányból nyert a Sabres

Amerikai sportok
4 perce

A címvédőhöz utazik a Volán

Jégkorong
35 perce

NBA: Luka Doncic 41 pontjával a Buckst is legyőzte a Lakers – videó

Amerikai sportok
36 perce

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 1500 méteren 9. lett Salt Lake Cityben

Egyéb egyéni
57 perce

Mestere volt a zsákolásnak – Losonczy Árpád 75 éves

Kosárlabda
1 órája

Szilágyi Sziszi a kézilabda után is megtalálta azt, amit szeret

Kézilabda
1 órája

Hiába az írországi botlás, Portugáliában továbbra is a vb-győzelem a cél

Foci vb 2026
1 órája

Ötvös és Mocsi visszakerült az írek elleni meccskeretbe, Bárány nem

Magyar válogatott
7 órája
Ezek is érdekelhetik