Alpesi sí: Sutter nyerte a szuper-G-t, Miklós Edit a 49. lett

Vágólapra másolva!
2012.01.08. 14:02
Címkék
Az ausztriai Bad Kleinkircheimben folytatódott a női alpesi sízők világkupa-sorozata, ezúttal szuper-G futamot rendeztek. A győzelmet a svájci Fabienne Sutter szerezte meg a szlovén Tina Maze és az osztrák Anna Fenninger előtt. Miklós Edit hatvan induló közül a 49. helyet szerezte meg.
Az első, figyelemre méltóbb időt a negyedikként induló svájci Fränzi Aufdenblatten érte el, tőle aztán a 10-es rajtszámú Tina Maze vette át a vezetést, aki egészen az elitcsoport rajtjáig az élen is maradt. Közülük elsőként az összetett világkupában vezető, de ezen a hétvégén gyomorproblémákkal küszködő amerikai Lindsey Vonn következett, aki a szombati negyedik helye után ezúttal sem tudott kiemelkedőt produkálni, s mindössze a hatodik idővel ért célba. Honfitársa, Julia Mancuso is csak a harmadik helyre volt jó. A szuperkombináció világbajnoka, az osztrák Fenninger sokáig vezetett Mazéval szemben, de – mivel a szlovén lány nagyon jól ment a többiekhez képest a pálya alsó szakaszán– végül négy tizedmásodperces hátránnyal csak a második lett. Egy másik osztrák, a szombati lesiklást nyerő Elisabeth Görgl tűnt a legnagyobb kihívónak, ám ő már a pálya elején is hátrányban volt, s végül csak a nyolcadik helyen ért a célba. Nem így az előző napi harmadik svájci Suter, aki már több mint fél másodperccel vezetett Mazéhoz képest, s bár a végén ő is veszített előnyéből, 34 századdal így is a legjobbnak bizonyult, míg honfitársnői közül Lara Gut az ötödik, Dominique Gisin a hetedik lett. A hátralévő versenyzők már nem tudtak beleszólni az élmezőny alakulásába – csak a német Veronique Hronek tudta még megcsípni a hatodik helyet –, így Suter pályafutása negyedik vk-sikerét könyvelhette el. Lindsey Vonn végül csak a 18. helyen zárt, viszont Miklós Edit a győzteshez képest négy másodpercen belül maradva a 49. helyen zárt.
ALPESISÍ-VK, BAD KLEINKIRCHEIM (AUSZTRIA)
NŐI SZUPER-G
1. Fabienne Suter (svájci) 1:09.55
2. Tina Maze (szlovén) +0.34
3. Anna Fenninger (osztrák) +0.74
...
49. Miklós Edit (magyar) +3.98
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 704 pont
2. Marlies Schild (osztrák) 540
3. Tina Maze (szlovén) 486
ALPESISÍ-VK, BAD KLEINKIRCHEIM (AUSZTRIA)
NŐI SZUPER-G
1. Fabienne Suter (svájci) 1:09.55
2. Tina Maze (szlovén) +0.34
3. Anna Fenninger (osztrák) +0.74
...
49. Miklós Edit (magyar) +3.98
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 704 pont
2. Marlies Schild (osztrák) 540
3. Tina Maze (szlovén) 486

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: csoportot mentene a Chiefs, támadóparádét hozhat a Rams–Seahawks 

Amerikai sportok
49 perce

Curry 49 ponttal vezette győzelemre a Warriorst a Spurs ellen – videók

Amerikai sportok
51 perce

Metzbe utazik a Loki, Hamarban teheti tökéletessé az évét az ETO

Kézilabda
53 perce

Sofron István: Azt érzem, hogy ide tartozom, és rossz, amikor ellenfélként érkezem

Jégkorong
1 órája

A mester és az ő kottája – 90 éves Pézsa Tibor

Képes Sport
1 órája

Nikházi Márk: Szenvedélyt és bátor játékot várok

Labdarúgó NB II
2 órája

Szűcs Tamás: Végre megéreztük, milyen nyerni

Magyar válogatott
2 órája

Szombati sportműsor: az U19-es futballválogatott Eb-selejtezőt, a DVSC női kézi BL-meccset játszik

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik