Az olimpiai bajnok Sabliková megvédte Eb-címét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.01.08. 15:23
null
Martina Sabliková Budapesten negyedszer lett Európa-bajnok (Fotó: Reuters)
Címkék
A kétszeres olimpiai bajnok, címvédő Martina Sabliková nyerte meg a Városligeti Műjégpályán rendezett összetett gyorskorcsolya Európa-bajnokság vasárnap befejeződött női versenyét. A 2007-es, a 2010-es és a tavalyi kontinensviadalon is győztes cseh korcsolyázó a legrövidebb, 500 méteres táv kivételével 1500, 3000 és 5000 méteren is a leggyorsabbnak bizonyult, s pályarekordot is felállított a felújított műjégen.

Az Eb-ezüstöt a 39 esztendős, ötszörös olimpiai bajnok német Claudia Pechstein szerezte meg, míg a bronzérem az ugyancsak ötkarikás aranyérmes holland Ireen Wüst nyakába került.

SABLIKOVÁ: AZ UTOLSÓ ÖT KÖR A SZOKÁSOSNÁL IS NEHEZEBB VOLT
„A jég minősége ma nem volt túl jó, emiatt az utolsó öt kör a szokásosnál is nehezebb volt, ráadásul addigra már nagyon elfáradtam – nyilatkozta Sabliková. – Onnantól már csak arra gondoltam, hogy legyek végre túl a célba érkezésen. Boldog vagyok, hogy ilyen eredménnyel zártam ezt az Eb-t. Sokat edzettem szabadtéri pályán, legutóbb decemberben is, s ez segített valamennyit”

Az Eb egyetlen magyar indulója, Tóth Ágota 500-on 20., 1500-on 22., 3000 méteren pedig utolsó, azaz 23. lett, ezzel nem jutott be a legjobb 12 közé, így a vasárnapi, 5000 méteres számban már nem állhatott rajthoz.

Sabliková számára a pénteki, 500 méteres verseny katasztrofálisan alakult, csak a 14. legjobb időt érte el, ám az esti, 3000 méteres számban pályarekorddal győzve javított, majd szombaton 1500-on is meggyőző fölénnyel diadalmaskodott, így a vasárnapi 5000 méternek már úgy vághatott neki, hogy ha nem hibázik nagyot, biztosan megvédi címét.

Sabliková az utolsó párban, Pechsteinnel együtt lépett jégre a női verseny leghosszabb távján. A címvédő néhány kör után már a legjobb részidőket hozta, a végén pedig hatalmas előnnyel, a végül második Pechstein idejénél is több mint 12 másodperccel gyorsabban teljesítve a távot, megnyerte pályafutása negyedik összetett Eb-aranyát.

GYORSKORCSOLYA EB, BUDAPEST
NŐI VERSENY
ÖSSZETETT
Európa-bajnok: Martina Sabliková (Csehország) 169.922 pont
2. Claudia Pechstein (Németország) 172.312
3. Ireen Wüst (Hollandia) 172.454
500 MÉTER
1. Karolina Erbanová (Csehország) 39.87 mp
2. Wüst 40.21
3. Julija Szkokova (Oroszország) 40.40

20. Tóth Ágota

 

43.29

1500 MÉTER
1. Sabliková 2:03.64 perc
2. Linda de Vries (Hollandia) 2:04.70
3. Szkokova 2:05.18

22. Tóth Ágota

 

2:15.44

3000 MÉTER
1. Sabliková 4:16.09 perc
2. Natalia Czerwonka (Lengyelország) 4:19.41
3. Pechstein 4:19.71

23. Tóth Ágota

 

4:50.82

5000 MÉTER
1. Sabliková 7:22.38 perc
2. Pechstein 7:34.51
3. Wüst 7:43.59

 

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: csoportot mentene a Chiefs, támadóparádét hozhat a Rams–Seahawks 

Amerikai sportok
45 perce

Curry 49 ponttal vezette győzelemre a Warriorst a Spurs ellen – videók

Amerikai sportok
47 perce

Metzbe utazik a Loki, Hamarban teheti tökéletessé az évét az ETO

Kézilabda
49 perce

Sofron István: Azt érzem, hogy ide tartozom, és rossz, amikor ellenfélként érkezem

Jégkorong
59 perce

A mester és az ő kottája – 90 éves Pézsa Tibor

Képes Sport
1 órája

Nikházi Márk: Szenvedélyt és bátor játékot várok

Labdarúgó NB II
2 órája

Szűcs Tamás: Végre megéreztük, milyen nyerni

Magyar válogatott
2 órája

Szombati sportműsor: az U19-es futballválogatott Eb-selejtezőt, a DVSC női kézi BL-meccset játszik

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik