Északi összetett: Alessandro Pittin pályafutása első vk-sikere

2012.01.13. 16:21
Címkék
A franciaországi Chaux-Neuve-ben folytatódott az északi összetett versenyzők világkupa-sorozata. Pénteken a Zakopánéban elhalasztott Gundersen-versenyt pótolták be. A győzelmet az olasz Alessandro Pittin szerezte meg a francia Jason Lamy-Chappuis és a német Fabian Riessle előtt.
A síugrást az összetett világkupában élen álló Lamy-Chappuis nyerte, de csak minimális előnnyel az amerikai Bryan Fletcher és a finn Janne Ryynnänen előtt. A mezőny sűrűségére jellemző, hogy még az előző versenyt megnyerő, most a sífutásnak a 38. helyről nekiinduló norvég Mikko Kokslien is csak egy perces hátrányban volt. Így aztán, ahogyan várható is volt, a mezőny első része gyorsan összeállt, s nagyjából együtt tették meg a táv nagy részét. Az utolsó kilométeren aztán a 13. helyen induló Pittin állt az élre, majd egy emelkedőn robbantott, s vele csak Lamy-Chappuis tudta tartani a lépést. A végén azonban már ő sem, így aztán az olasz versenyző élete első világkupa-sikerét szerezte meg. A harmadik helyért négyen is versenyben voltak, s közülük Riessle bírta a legjobban a hajrát, akinek ugyancsak a mostani volt pályafutása legjobb vk-eredménye. Mostani sikerével Pittin az összetett világkupa harmadik helyére jött fel, miután az eddig ott álló német Tino Edelmannak olyan gyengére sikerült a síugrása, hogy a futásnak már neki sem vágott.
ÉSZAKI ÖSSZETETT-VK, CHAUX-NEUVE (FRANCIAORSZÁG)
GUNDERSEN
1. Alessandro Pittin (olasz) 22:29.6
2. Jason Lamy-Chappuis (francia) +4.4
3. Fabian Riessle (német) +8.0
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 670 pont
2. Vatabe Akito (japán) 456
3. Alessandro Pittin (olasz) 448
ÉSZAKI ÖSSZETETT-VK, CHAUX-NEUVE (FRANCIAORSZÁG)
GUNDERSEN
1. Alessandro Pittin (olasz) 22:29.6
2. Jason Lamy-Chappuis (francia) +4.4
3. Fabian Riessle (német) +8.0
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 670 pont
2. Vatabe Akito (japán) 456
3. Alessandro Pittin (olasz) 448

Legfrissebb hírek

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
4 perce

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
13 perce

Népsport: nem volt taktika a leóni meleg ellen

Népsport
24 perce

Russell visszavágna, de az első montreali sprint káoszt hozhat

F1
46 perce

Az év női kosárlabdázója is távozik Diósgyőrből

Kosárlabda
51 perce

Tenisz: Udvardy Panna elődöntős Rabatban

Tenisz
54 perce

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

A beatzene szerelmese – Hosszú Kávé Horváth Attilával

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik