Északi összetett: norvég siker a csapatsprintben, Val di Fiemmében

2012.02.04. 14:41
Címkék
Az olaszországi Val di Fiemmében folytatódott az északi összetett világkupa-sorozat, ezúttal csapatsprintet rendeztek. A győzelmet a Mikko Kokslien, Magnus Moan összeállítású norvég első csapat szerezte meg két francia duó előtt.
A síugrást a franciák első csapata – Maxime Laheurte és Jason Lamy-Chappuis – nyerte meg 4.8 ponttal a németek és nyolccal saját honfitársaik előtt. Ez sífutásra átszámítva 19 és 32 másodperc előny volt, de még a kilencedik japánok is egy percen belül vághattak neki a távnak. A németek viszonylag gyorsan felzárkóztak a franciákra, míg mögöttük összejött egy nagy üldözőcsoport, amely, élén a norvégokkal, le is dolgozta a hátrányát. A táv harmadánál már tíz csapat haladt együtt az élen: két-két francia, német, amerikai, norvég, valamint egy osztrák és egy japán. Ebből elsőként az egyik amerikai, majd a gyengébbik német és norvég gárda, valamint az osztrákok szakadtak le. A jobbik norvég alakulat viszont alaposan meghajtotta a többieket és a váltásoknál rendszerint három másodperces előnyben volt. Az utolsó váltásnál már nyolc másodpercre nőtt a fórja a németek, illetve ennek duplájára a többek előtt. Ezt Moan az utolsó másfél kilométeren már nem is engedte ki a kezéből, míg a dobogó másik két fokára a két francia csapat állhatott fel. A németek végül még a dobogóról is leszorultak.
ÉSZAKI ÖSSZETETT-VK, VAL DI FIEMME (OLASZORSZÁG)
CSAPATSPRINT
1. Norvégia I 36:25.1
2. Franciaország I +9.6
3. Franciaország II +11.0
ÉSZAKI ÖSSZETETT-VK, VAL DI FIEMME (OLASZORSZÁG)
CSAPATSPRINT
1. Norvégia I 36:25.1
2. Franciaország I +9.6
3. Franciaország II +11.0



Legfrissebb hírek

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
20 perce

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
7 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
7 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
7 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
7 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
7 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
8 órája
Ezek is érdekelhetik