Sírepülő vb: többszöri halasztás után törölték a pénteki ugrásokat

2012.02.24. 19:57
Címkék
A túl nagy szél miatt a rendezők törölték a pénteki két sorozatot a vikersundi sírepülő-világbajnokságon. A verseny így várhatóan a szombati eredmények alapján dől majd.

Az erős szél már a próbaugrások során is gondot okozott, nem is tudtak sort keríteni rájuk. Ennek ellenére a verseny az eredetileg tervezett 16:30-as időpontban elkezdték.

Az időjárás azonban alaposan megkavarta a dolgok menetét. Többszöri halasztások, beülő-módosítások után, és mintegy három órával a startot követően mindkét sorozatot törölték, pedig az elsőből már csak öt ugró volt hátra.

A sorozatok pótlásáról egyelőre nincs döntés, várhatóan a szombati két ugrás alapján hirdetnek majd világbajnokot.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
2 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
2 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
2 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
2 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
3 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik