Alpesi sí: két századdal nyerte a lesiklást Kröll Kvitfjellben

2012.03.03. 13:06
Címkék
A norvégiai Kvitfjellben folytatódott a férfi alpesi sízők világkupa-sorozata, ahol szombaton lesikló futamot rendeztek. A győzelmet az osztrák Klaus Kröll szerezte meg két norvég, Kjetil Jansrud és Aksel Lund Svindal előtt.
Elsőként a pénteki szuper-G-ben harmadik helyen végző, hazai pályán versenyző Kjetil Jansrud indult, s – bár ezt akkor nem lehetett tudni – igencsak jó futamot teljesített, hiszen az első tizenöt induló közül senki sem tudta őt megelőzni, mi több, megközelíteni is csak honfitársának, Aksel Lund Svindalnak sikerült, aki tizenötös rajtszámmal 46 századdal kapott ki. A szakág legjobbjai közül elsőként az osztrák Klaus Kröll következett, aki az előző nap holtversenyben győzött, s két századdal most is át tudta venni a vezetést Jansrudtól (a norvég pénteken három századdal szorult a harmadik helyre). A másik pénteki győztes, a svájci Beat Feuz volt, aki ezúttal csak a negyedik helyen ért célba, számára azonban ez is nagyon fontos volt, az összetett világkupa szempontjából, hiszen az előző napi sikerrel átvette a vezetést, s most tovább tudta növelni előnyét. Érdekes viszont, hogy rajtuk kívül az elitcsoportból az első tízbe is csak egy síző, a svájci Didier Cuche tudott bekerülni, aki éppen tízedik lett. A többiek a vert mezőnyben végeztek.
ALPESISÍ-VK, KVITFJELL (NORVÉGIA)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Klaus Kröll (osztrák) 1:45.76
2. Kjetil Jansrud (norvég) +0.02
3. Aksel Lund Svindal (norvég) +0.48
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Beat Feuz (svájci) 1190
2. Marcel Hirscher (osztrák) 1135
3. Ivica Kostelic (horvát) 1043
ALPESISÍ-VK, KVITFJELL (NORVÉGIA)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Klaus Kröll (osztrák) 1:45.76
2. Kjetil Jansrud (norvég) +0.02
3. Aksel Lund Svindal (norvég) +0.48
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Beat Feuz (svájci) 1190
2. Marcel Hirscher (osztrák) 1135
3. Ivica Kostelic (horvát) 1043



Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
1 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
1 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
1 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
1 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
1 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
2 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik