Alpesi sí: kettős hazai siker szuper-G-ben, a norvégiai Kvitfjellben

2012.03.04. 13:03
Címkék
A norvégiai Kvitfjellben folytatódott a férfi alpesi sízők világkupa-sorozata, vasárnap szuper-G futamot rendeztek. A győzelmet a norvég Kjetil Jansrud szerezte meg, honfitársa, Aksel Lund Svindal és a svájci Beat Feuz előtt.
A verseny elején igencsak gyakran változott az éllovas személye, hiszen az elsőként induló amerikai Andrew Weinbrecht után a francia Yannick Bertrand, az olasz Werner Heel, Mathias Mayer, majd az ugyancsak osztrák Joachim Puchner is szerepelt az első helyen.

Aztán tizenkettedikként következett a hazai pályán szereplő Jansrud, aki pénteken három, szombaton pedig két századdal maradt le az első helyről, s a norvég most is bizonyította, hogy remek formában van, hiszen majd' másfél másodpercet vert az addigi legjobbra, azaz futama már valóban mérvadónak számított.

A szakág legjobbjai közül elsőként a francia Adrien Theaux indult, aki Puchnerrel ment századra azonos időt, s lett így ideiglenesen harmadik (Jansrud futama után a kanadai Eric Guay vette át a második pozíciót), de csak addig, amíg a szakági világkupában élen álló Svindal nem következett, ő ugyanis mindössze 21 századdal kapott ki honfitársától.

Mögöttük az előző két versenyt megnyerő osztrák Klaus Kröll is lemaradt ezúttal, csupán a harmadik helyre tudott beférkőzni, honfitársa, Hannes Reichelt pedig a negyedikre. A harmadik osztrák, a korábbi összetett vk-győztes Benjamin Raich sokkal rosszabbul járt, ő még az első tízbe sem került be.

Nem így a vk mostani éllovasa, Feuz, aki sokáig az elsőségért is versenyben volt, végül azonban 26 századdal kikapott, s a harmadik helyre szorult, viszont újabb hatvan ponttal növelte az előnyét, amely így már 115 pont összetettben. A másik svájcinak, Didier Cuche-nek most meg kellett elégednie az ötödik hellyel, sőt később az osztrák Max Franznak „köszönhetően" még egy hellyel hátrébb is szorult.

Mivel Cuche volt Svindal első számú vetélytársa a szakági vk-ban, ez egyben azt is jelentette, hogy az utolsó ilyen típusú verseny előtt a norvég került jelentős lépéselőnybe. A hátralévők közül a már említett Franzon kívül, aki ötödikként zárt, csak a finn Andreas Romar (hetedik) és a svéd Hans Olsson (tizedik) tudott még bekerülni az első tíz közé, azaz az óriás-műlesiklásban olimpiai ezüstérmes Jansrud elkönyvelhette pályafutása első vk-sikerét is.

ALPESISÍ-VK, KVITFJELL (NORVÉGIA)
FÉRFI SZUPERÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Kjetil Jansrud (norvég) 1:34.02
2. Aksel Lund Svindal (norvég) +0.21
3. Beat Feuz (svájci) +0.26
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Beat Feuz (svájci) 1250
2. Marcel Hirscher (osztrák) 1135
3. Ivica Kostelic (horvát) 1043
A SZAKÁGI VK ÁLLÁSA:
1. Aksel Lund Svindal (norvég) 413
2. Didier Cuche (svájci) 371
3. Beat Feuz (svájci) 368

Legfrissebb hírek

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
6 perce

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
13 perce

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
14 perce

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
30 perce

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
30 perce

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
34 perce

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
56 perce

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
59 perce
Ezek is érdekelhetik