Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: négy magyar indul Sanghajban

MTI MTIMTI MTI
2012.03.08. 10:07
null
Ezúttal Sanghajban találkoznak a világ legjobbjai (Fotó: Action Images)
Címkék
Négy magyar versenyző, Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Knoch Viktor és Oláh Bence áll rajthoz Sanghajban a rövid pályás gyorskorcsolyázók péntektől vasárnapig tartó világbajnokságán.

A csapat már múlt hétvégén elutazott Kínába, s Darázs István csapatvezető arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy a nőknél az eredeti tervek szerint a januári Európa-bajnokságon 500 méteren bronzérmet nyert Keszler Andrea indult volna Heidum mellett a vb-n, a szezonzáró hollandiai világkupán azonban megsérült, s nem sikerült tökéletesen felépülnie.

„Bernadett az egész idény legjobban szerepelt magyarja volt, most is elsősorban tőle várjuk a jó eredményt, Szandra esetében abban bizakodunk, hogy legerősebb távján, ötszáz méteren nyújt majd jó teljesítményt” – tette hozzá Darázs arra utalva, hogy januárban Heidum az Eb-n ezer méteren ezüstérmet nyert, összetettben negyedik lett, a világkupákon pedig rendre ő érte el a legjobb eredményeket.

A 2006-os torinói téli olimpián 1500 méteren 5. Knoch legutóbb tavaly decemberben, a Japánban rendezett világkupán versenyzett egyéniben, azóta csak váltóban állt rajthoz, Bánhidi Ákos, a magyarok edzője abban bízik, hogy a pécsi korcsolyázó ezúttal régi formájában szerepel majd a vb-n.

Oláh Bencének ez lesz az első felnőtt vb-je, számára elsősorban a tapasztalatszerzés a fontos, igaz, a világkupákon már többször szembekerült a tengerentúli mezőnnyel.

A vb pénteken az 1500 méteres egyéni versenyekkel, valamint a női váltók elődöntőjével kezdődik. Szombaton az 500-as futamokra és a férfi váltók elődöntőire kerül sor, vasárnap az 1000 méteres versenyeket, a 3000 méteres szuperdöntőket, valamint a váltók fináléit bonyolítják le.

Legfrissebb hírek

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
5 perce

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
12 perce

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
13 perce

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
28 perce

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
29 perce

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
33 perce

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
55 perce

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
58 perce
Ezek is érdekelhetik