Téli olimpia: Lengyelország Szlovákiával pályázna

2012.10.12. 11:31
Címkék
Szlovákia Lengyelországgal közösen szeretne pályázni a 2022-es téli olimpia megrendezésére, az elképzelés már túl is jutott az első egyeztetéseken – adta hírül a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap pénteken.

A pályázatról szóló tárgyalásra ezen a héten került sor Varsóban, ahol a téma kapcsán a pozsonyi törvényhozás sportbizottságának küldöttsége egyeztetett lengyel partnereikkel.

Bár a részletek egyelőre nem kerültek napvilágra, annyit már tudni lehet, hogy az első egyeztetés eredményei biztatóak és a lengyel fél elsősorban a Magas-Tátra nyújtotta lehetőségek miatt érdeklődik a téli olimpia közös megrendezése iránt. Az előzetes tervek szerint 2022-ben Szlovákiában a lesiklás valamint a sífutás versenyszámait rendezhetnék meg, az előbbire Chopokon, az utóbbira pedig a Csorba-tónál kerülhetne sor.

A téli olimpia megrendezésére vonatkozó közös pályázást a szlovák fél szerint a Magas-Tátra adta lehetőségek kihasználása mellett az is indokolja, hogy egy közös kandidálásnak nagyobb esélye lenne a sikerre.

„Meggyőződésünk, hogy az olimpia szlovákiai megrendezése reális lehetőség. Amennyiben azonban Lengyelországgal közösen pályáznánk, nagyobb lenne az esélyünk a sikerre" – mutatott rá az elképzelés kapcsán Varsóban tárgyaló illetékes szlovák parlamenti bizottság alelnöke, Martin Fronc.

Az elképzelés kapcsán hasonló véleményének adott hangot a magas-tátrai sípályák legtöbbjét üzemeltető Tatry Mountain Resorts vállalat elnöke, Bohus Hlavaty is.

„A legújabb trendeket követi, hogy a nagy sporteseményeket két ország rendezi. A közös téli olimpia ötlete számunkra annál is inkább kiváló tervnek tűnik, mivel érdeklődünk a lengyelországi Zakopane síközpontja iránt" – hangoztatta Hlavaty.

A 2022-es téli olimpia közös megrendezésének lehetőségéről a napokban tárgyal a pozsonyi parlament is. A lengyel féllel történő egyeztetés-sorozat következő fordulójára pedig – a két ország olimpiai bizottsági elnökeinek részvételével – a jövő héten Krakkóban kerül sor.

Szlovákia eddig már két alkalommal pályázott téli olimpia megrendezésére. Mindkét esetben sikertelenül, hiszen a rendezést 2002-ben Salt Lake City, négy évvel később pedig Torinó nyerte el.

Legfrissebb hírek

Fogyatkozó előny – a Mercedes „visszavágna” Kanadában

F1
1 perce

Női kosárlabda NB I: további két légiós távozik az ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
31 perce

Manuel Neuer lesz a németek első számú kapusa a vb-n – sajtóhír

Foci vb 2026
32 perce

Gyász: elhunyt Scherer Péter színművész, a Mesél a pálya műsorvezetője

Egyéb egyéni
38 perce

Sofron István elárulta, hogyan lehet megverni a briteket

Jégkorong
48 perce

A Magyar Sport Napja: különleges esemény a hágai magyar nagykövetségen

Egyéb egyéni
59 perce

Németh Krisztián: El tudom viselni, hogy csodagyerek maradok

Labdarúgó NB I
1 órája

Kovácsréti Márk: Amikor elhagyta a lábam a labda, éreztem, hogy ebből gól lesz

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik