Heidumé a legjobb magyar eredmény

MTI MTIMTI MTI
2013.03.10. 18:16
null
A női 3000 méteres szuperdöntőben a dél-koreai Sim Szuk Hi győzött (Fotó: MTI)
Heidum Bernadett 1000 méteren hatodik lett a Debrecenben vasárnap záruló rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokságon, ezzel az övé lett a hétvége legjobb magyar eredménye.

Bár a Főnix Csarnokban a vb utolsó napján hat eredményhirdetésre és éremosztásra került sor, a több mint 3000 néző leginkább a magyarokért szorított, igaz, a döntők alatt majdnem ugyanolyan jó hangulatot teremtett, mint a korábban lezajlott, hazai versenyzőket is felvonultató futamok közben.
A nap és ezzel a hétvége legjobb magyar eredményét az 1000 méteres egyéni versenyben az elődöntőig menetelő, végül hatodikként végző Heidum Bernadett szolgáltatta, akinek egy-két napjába belekerült megszokni, hogy ilyen sokan szurkolnak érte.

„Az első napon meglepett ez, s talán valahol egy kicsit tehernek is éreztem a sok értem szurkoló jelenlétét – nyilatkozta az MTI-nek az összetettben 20. pozícióban zárt korcsolyázó. – Mára sikerült hozzászoknom a hangzavarhoz, s a bemutatáskor nagyon jólesett a közönség hangos buzdítása.” A nap másik három magyarja már nem jutott olyan messzire, mint Heidum. A férfiaknál a népesebb mezőny miatt két selejtezőkört rendeztek, ezeknek a második fordulójában a szombaton 500 méteren nyolcadik Knoch Viktor, valamint Liu Shaolin Sándor is búcsúzni kényszerült. Keszler Andreának még kevésbé volt sikeres a vasárnapi versenynap, ő az első körben, a selejtezőben kiesett.

„Azt kell mondanom, hogy jól sikerült ez a mai nap – mondta az MTI-nek Telegdi Attila szövetségi kapitány. – Örülök, hogy Berninek sikerült felállnia azok után, hogy a pénteki és a szombati nap nem jött össze neki."

A vb zárónapján egyébként ismét a kínaiak és a dél-koreaiak voltak a legeredményesebbek, 1000 méteren a nőknél a később összetettben is győztes Vang Meng, a férfiaknál pedig a végül szintén összetett vb-címet nyerő dél-koreai Szin Da Vun diadalmaskodott. A női váltó fináléját Kína nyerte, a férfi staféták küzdelmében azonban kisebb meglepetésre Kanada győzött.

ÉREMTÁBLÁZAT
aranyezüst
bronz
Dél-Korea 5 4
Kína 4 1
Kanada 1 2 4
Hollandia 2 3
Oroszország 2
Nagy-Britannia 1
Japán 1

 

Legfrissebb hírek

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
19 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Gert Remmel: Nem szoktunk hozzá az ilyen színvonalú meccsekhez, de jól teljesítettünk

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 21:17

Elúsztak a remények? A DVSC háromgólos hátrányba került otthon a Köbenhavn ellen a Kl-selejtezőben

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:50

Jön Dzsudzsákék csatája a dán rekordbajnok ellen, Markgráf a kispadon – íme, a kezdők!

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 18:00

Debreceni kupakérdés a dán riválist illetően: lenni vagy nem lenni?

Európa-konferencialiga
2026.08.05. 13:20