Két testvér, egy lehetőség - a téli olimpia legmeghatóbb videója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.30. 15:25
A 31 éves Tracy Barnes az utolsó kvalifikációs versenyeken szerzett olimpiai kvótát, de lemondott róla a sorban következő honfitársa javára. Aki történetesen az ikertestvére, Lanny Barnes. A megható történetet most az ír sört gyártó Guinness használta fel, és készített belőle reklámot.

Lanny betegség miatt a négy olaszországi futamból hármat kénytelen volt kihagyni, s ezzel az olimpiai álmai szertefoszlottak. Vasárnapig legalábbis ebben a hitben élt, de öt perccel fiatalabb húgának köszönhetően mégiscsak ott lehet az ötfős amerikai sílövőcsapatban.

A két testvér vasárnap az utolsó selejtezőfutam után a hegyekben sétált, amikor Tracy elmondta testvérének, hogyan döntött.

„A szeretet azt jelenti, hogy lemondasz az álmaidról, hogy aztán azokat valaki más valósíthassa meg" – nyilatkozta Tracy (aki a torinói olimpián ott volt 2006-ban) az áldozathozatalával kapcsolatban.

„Azt hiszem, az önzetlensége jól mutatja, milyen is egy igazi olimpikon. A nagy olimpiai felhajtásban sokszor elfelejtjük, miről is szólnak az ötkarikás játékok. Nem az érmekről, a hírnévről és mindezekről" – mondta Lanny, aki 15 éve edz együtt a húgával, és már a harmadik olimpiáján vehet részt.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
1 órája

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
2 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Téli olimpia 2026
3 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
4 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
5 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
6 órája

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
6 órája

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
9 órája
Ezek is érdekelhetik