Szocsi 2014: 20-ból 18-szor legyőzték, mégis Simon indulhat

Vágólapra másolva!
2014.01.25. 21:08
A Magyar Síszövetség korábbi döntését megváltoztatva nem a sílövészetben résztvevő Szőcs Emőke, hanem Simon Ágnes képviselheti Magyarországot a február 7-én kezdődő szocsi téli olimpia női sífutóversenyein. Kaszó Klára, a Magyar Síszövetség ügyvezető elnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy pénteken este döntöttek a változtatás mellett. A döntés ellen a Simon Ágnessel a kvótáért versengő Papp Ildikót támogató salgótarjáni alpolgármester, Fenyvesi Gábor szombaton rendkívüli sajtótájékoztatón tiltakozott, bejelentve: ügyészséghez fordul, ha a Magyar Olimpiai Bizottság hétfői közgyűlésén nem biztosítanak helyet a versenyzőnek.

Fenyvesi Gábor szerint a Magyar Síszövetség 2013. április 14-i elnökségi ülésén úgy döntött, hogy ha Szőcs Emőke biatlonban indulási jogot szerez a téli olimpiára, akkor a sífutó kvótát Simon Ágnes és Papp Ildikó közül az kapja meg, aki a döntés pillanatában jobb FIS-pontátlaggal rendelkezik. Hozzátette: január 8-án, a gyöngyösi edzőbizottsági ülésen az a megállapodás született, hogy mivel Papp Ildikónak van jobb átlaga, így vélhetően neki kell képviselni Magyarországot női sífutásban Szocsiban. A szövetség január 22-én szintén a salgótarjáni Papp Ildikót támogatta, ám január 23-án az elnöksége ezzel ellentétes döntést hozott.

„Nem indíthatunk két női sífutót Szocsiban, így annak ellenére, hogy Papp Ildikó az utóbbi húsz versenyen tizennyolcszor legyőzte Simon Ágnest, ez utóbbi versenyző került a csapatba, mert ő rövid és hosszú távon is gyűjtött világranglista pontokat” – közölte ezt követően Kaszó Klára az MTI-vel.

A síszövetség ügyvezető elnöke elismerte: a legutóbbi edzőbizottsági ülésen Papp Ildikó kapott nagyobb támogatást és a szövetségi kapitány is őt javasolta indulónak. Ugyanakkor hozzátette: az elnökség több szempontot mérlegelt és hosszas vita után döntött úgy, hogy felülbírálja a javaslatot, azaz Simon Ágnest delegálja a magyar olimpiai csapatba.

Papp Ildikó az MTI-nek elmondta: méltánytalannak tartja, hogy kihagyják az ötkarikás csapatból, véleménye szerint a delegálás szempontjait utólag változtatták meg a kárára. Közölte, továbbra is készül, s reméli, hogy ott lehet versenyzőként Szocsiban.

Jelen állás szerint 16 magyar sportoló utazhat Szocsiba.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
2026.02.02. 19:01

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Sífutó-világkupa: Kónya Ádám másodszor is célba ért az Alpe Cermisen

Téli sportok
2026.01.04. 13:23

Négysáncverseny: Domen Prevc fölényesen nyerte az első állomást

Téli sportok
2025.12.29. 19:22

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált sílövő

Téli sportok
2025.12.26. 18:57

Alpesisí-vk: meglepetésre a cseh Jan Zabystran győzött szuper-óriásműlesiklásban

Téli sportok
2025.12.19. 15:00

Majdnem nyolc év után világkupafutamot nyert Lindsey Vonn

Téli sportok
2025.12.12. 12:15

Nem indulhat Victoria Carl olimpiai bajnok sífutó a milánói ötkarikás játékokon

Téli sportok
2025.11.25. 21:32
Ezek is érdekelhetik