Szocsi 2014: az indiaiak nem a hazájukat képviselik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.08. 13:58
Függetlenként indulnak az indiai sportolók a szocsi olimpián, mert csak a téli játékok kezdete után, február 9-én tartják meg a helyi olimpiai bizottság új tisztújító gyűlését. Így a 2012 decemberében korrupció miatt felfüggesztett szervezet (IOA) nem képviseltetheti magát az ötkarikás eseményen.

Az indiaiak már eljutottak arra a pontra, hogy kizárták a korrupt vezetőket aszervezetből, de az új választásokat nem tudják az olimpia előtt megrendezni.

„Szégyen, hogy milyen helyzetbe került az indiai sport. Az emberek majd arról fognak beszélni az olimpia alatt, hogy Indiában mindent elszúrnak és korruptak a vezetők. Pedig az olimpia lényege a nemzet képviselete, és ettől a lehetőségtől most megfosztották a sportolóinkat” – idézte a francia AFP hírügynökség az egyik indiai sportvezetőt.

Az ázsiai országnak a szánkós Shiva Keshavan személyében éremesélyese is van, rajta kívül három síelő indul Szocsiban.

Az olimpián először 1992-ben indultak függetlenként sportolók, jugoszláv és macedón állampolgárok, 2000-ben kelet-timori, 2012-ben szudáni sportolók vettek részt a játékokon úgy, hogy hivatalosan nem a saját nemzetüket képviselték. 1992-ben az exszovjet államok az olimpiai zászlót képviselve szerepeltek a nyári és téli játékokon.

Legfrissebb hírek

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
1 órája

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
4 órája

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
5 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
8 órája

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
10 órája

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
10 órája

„Korcsolyázz a szívedből!” – a legjobbak közé is odaérhet a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros az olimpián

Téli olimpia 2026
11 órája

Téli olimpia: megsérült a háromszoros olimpiai bronzérmes kanadai hódeszkás

Téli olimpia 2026
13 órája
Ezek is érdekelhetik