Szocsi 2014: Borkai nagyon örülne egy magyar pontnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.09. 15:01
Borkai Zsolt hatalmas élményként élte meg, hogy felvonulhatott a téli játékok megnyitóján, de leginkább annak örülne, ha a magyar csapatnak sikerülne pontot szereznie Szocsiban. Ez utóbbit illetően elsősorban a rövid pályás gyorskorcsolyázókban bízik a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.

A delegációvezető a hazai ötkarikás testület honlapjának, a mob.hu-nak adott vasárnapi videointerjúban elmondta, hogy az érem már csodaszámba menne, olyan eredményesség ugyanis nem várható el, mint a nyári olimpiákon. Még akkor sem – tette hozzá –, ha a kormány kiemelt ágazatként tekint a sportra, és minden feltételt megteremt ahhoz, hogy a sportolóknak valóban csak a versenyzéssel kelljen foglalkozniuk.

Borkai Zsolt szerint a magyar sportolók hozzáállásán egészen biztosan nem múlik majd a sikeres szereplés, és velük beszélgetve meggyőződött arról, hogy valamennyien becsülettel, kellő kitartással képviselik hazájukat Szocsiban.

A MOB elnöke elégedett a helyszíni körülményekkel, és az olimpiai falut, illetve létesítményeket bejárva olyan tapasztalatokat szerzett, amelyeket a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak (EYOF) otthont adó Győr is hasznosíthat.

Borkai Zsolt az interjúban elmondta: nem tapasztalta a különböző médiumokban megemlített negatívumokat, a minden olimpián elengedhetetlen biztonsági intézkedéseket pedig megítélése szerint kulturáltan vezénylik le az orosz szervezők.

Legfrissebb hírek

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
2 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
7 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 13:31

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
Tegnap, 10:30

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
Tegnap, 9:15

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2026.02.02. 19:55
Ezek is érdekelhetik