Szocsi 2014: Keszler indul 500 m-en gyorskorcsolyában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.08. 15:59
Keszler Andrea indulhat a rövid pályás gyorskorcsolyázók női 500 méteres számában a Szocsiban zajló téli olimpia hétfői versenynapján.

„Ő vívta ki a kvótát és nem következett be olyan nem várt esemény, ami miatt mást indítanánk” – indokolta a döntést az MTI-nek Darázs István szakágvezető, aki hozzátette, a női váltó négy tagját elég aznap kijelölnie a szakvezetésnek.Darázs István szakágvezető, aki hozzátette, a női váltó négy tagját elég aznap kijelölnie a szakvezetésnek.

Hétfőn a női 500 méter selejtezője mellett a férfi 1500 méteres versenyt rendezik meg, amelyben mindhárom magyar, Béres Bence, Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor is indulhat. Az aznapi programban szerepel még a női váltó elődöntője, itt a magyar csapat számításai szerint a kanadai, a dél-koreai és az orosz négyessel kell megküzdenie a magyar stafétának.

„A kanadai és a dél-koreai váltó nagyon erős, de az oroszokat le tudjuk győzni” – mondta a várható riválisokról a 19 esztendős Kónya Zsófia, aki az idei Európa-bajnokságon 1500 méteren és a váltóval is bronzérmes volt.

„Nagyon várom már a váltót. Mentálisan és fizikálisan is fel vagyok készülve, szerintem a formaidőzítéssel sem lesz gond” – mondta a váltóval 2009-ben Európa-bajnok Heidum Bernadett, a magyar csapat zászlóvivője.

A 25 éves versenyző szerint a B döntő lenne a realitás, de tapadni kell majd a dél-koreai és a kanadai váltóra, hogy ha a riválisok hibáznak, akkor ott legyenek és kihasználhassák azt. Megjegyezte, a kvalifikációs sorozat már bizonyította számukra, hogy nincs lehetetlen és bármi megtörténhet, így az első világkupaverseny után temették a magyar váltót, aztán a másodikon mégiscsak sikerült a kvótaszerzés.

Heidum saját bevallása szerint egyéniben elsősorban az 1500 méterre készül, mert az ment neki a legjobban, a kontinensviadalon ezen a távon ezüstérmes lett.

„Túl rossz a rajtom a legrövidebb távhoz, viszont az állóképességem kifejezetten jó, ezért a leghosszabb, ezerötszázas táv fekszik nekem a legjobban” – mondta az MTI-nek Heidum.

Szombaton az egész magyar rövid pályás gyorskorcsolyázó csapat doppingellenőrzésen esett át, amely vérvételből állt, de Heidumot egy nappal korábban is vizsgálták, akkor neki vizeletmintát kellett szolgáltatnia. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, az elmúlt egy hónapban négy-öt alkalommal volt doppingellenőrzésen.

Legfrissebb hírek

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
7 órája

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
10 órája

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
13 órája

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
14 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
17 órája

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
19 órája

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
19 órája

„Korcsolyázz a szívedből!” – a legjobbak közé is odaérhet a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros az olimpián

Téli olimpia 2026
20 órája
Ezek is érdekelhetik