Pjongcsang 2018: hivatalos a tíz magyar kvóta rp. gyorskoriban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.23. 19:22
A Nemzetközi Korcsolyázószövetség (ISU) csütörtökön hivatalosan megerősítette, hogy Magyarország a maximális tíz kvótát szerezte meg rövid pályás gyorskorcsolyában a februári, pjongcsangi téli olimpiára.

A kvalifikációs szabályok szerint ehhez mind a férfi, mind a női váltónak a legjobb nyolcban kellett végeznie a négy állomásból álló világkupa-sorozatban, amely múlt vasárnap Szöulban zárult. Mindkét staféta nyolcadik lett a rangsorban, azaz a négytagú csapat mellett egy-egy tartalék is utazhat a dél-koreai játékokra.

Az ISU számítása azt is megerősítette, hogy a férfiaknál 500 és 1500 méteren a maximális három magyar versenyző állhat rajthoz, míg 1000 méteren és a nők mindhárom számában kettő-kettő.

Ezen csak visszalépések változtathatnak, illetve az orosz sportolók részvételéről december 5-én dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).

A vk-sorozat végén 500 és 1000 méteren 32-en, míg 1500-on 36-an jutottak olimpiai kvótához, de egy nemzetből legfeljebb három versenyző kvalifikálhatta magát számonként, továbbá nemenként a legjobb nyolc staféta szerzett indulási jogot. Ezeken túl a magyarok összesen hét érmet nyertek, s mind a négy állomáson volt dobogós helyezésük a Liu fivérek révén. Liu Shaolin Sándor ötször, öccse, Liu Shaoang kétszer állt dobogóra, előbbi két aranyat és három ezüstöt, míg utóbbi két bronzot gyűjtött. Liu Shaolin ráadásul vk-győztes lett 1000 méteren.

Ez azt jelenti, hogy már 15 magyar sportoló részvétele szinte biztos Pjongcsangban, ugyanis a Magyar Olimpiai Bizottság számításai szerint alpesi síben két női és egy férfi, sífutásban pedig a NOB-nál ösztöndíjas Kónya Ádám révén egy férfi versenyző indulása biztos, emellett Tóth Ivett műkorcsolyában szerzett kvótát az ország számára.

Legfrissebb hírek

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
1 órája

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
2026.02.02. 19:01

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44
Ezek is érdekelhetik