Dopping: Vojevoda sem úszta meg az eltiltást

Vágólapra másolva!
2017.12.18. 20:43
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az Oroszországot érintő doppingbotrányban ezúttal Alekszej Vojevoda kétszeres olimpiai bajnok bobost fosztotta meg Szocsiban elért eredményeitől és tiltotta el a további játékoktól.

A 37 éves sportoló kettesben és négyesben diadalmaskodott a 2014-es, számára hazai rendezésű eseményen, de a két aranyéremtől már ezt megelőzően megfosztotta a NOB Oroszországot, mivel Vojevoda csapattársát, Alekszandr Zubkovot már korábban eltiltotta.

A Reuters brit hírügynökség szerint ezzel több mint harmincra nőtt azoknak az orosz sportolóknak a száma, akiket a NOB egy életre kitiltott az olimpiákról. Szocsiban az oroszok 33 érmet szereztek, de 11-től már megfosztották őket doppingvétség miatt. A vétkesnek talált sportolók a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordultak.

Az ügy hátterében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megbízásából dolgozó kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése áll, mely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel.

A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el. Jelenleg sorra tiltják el az orosz sportolókat a szocsi téli olimpián vett mintájuk újraelemzése alapján.
Az oroszok pjongcsangi részvételéről két hete döntött a NOB, az Orosz Olimpiai Bizottságot (OKR) azonnali hatállyal felfüggesztette, így az orosz sportolók indulását csak semlegesként, az ötkarikás zászló alatt engedélyezte. Ennek nyomán azok a versenyzők, akik kvótát szereznek, bizonyítottan tiszták, nem sértették meg korábban a doppingszabályzatot és részt vesznek a számukra előírt ellenőrzéseken, „Olimpiai Sportoló Oroszországból" (OAR) megjelöléssel szerepelhetnek a február 9-én rajtoló játékokon.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
16 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
19 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
19 órája

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
20 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2026.02.02. 19:55

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
2026.02.02. 19:35

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
2026.02.02. 19:01
Ezek is érdekelhetik